BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem volt műtrágyaboom az első fél évben, de a forgalmazók bevétele jelentősen nőtt

Az egy évvel korábbi szinthez képest minimális csökkenést mutatott az idei első fél évben a műtrágyaforgalom, ezzel szemben az árak növekedése miatt a gazdálkodók mesterséges tápanyagpótlókra fordított kiadásai érzékelhetően megnőttek. A statisztikai adatok szerint ugyanakkor összességében a termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási költségek, amelyek között a műtrágya drágulása viszont jelentős volt.

A műtrágya-forgalmazók 783 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2025 első fél évében – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Ez a mennyiség 1,4 százalékkal az egy évvel korábbi alatt maradt, de az áremelkedés miatt a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 16,7 százalékkal – 18,5 milliárd forinttal – 129 milliárd forintra nőtt. A termelők által megvásárolt mesterséges tápanyagpótlókból 686 ezer tonna egykomponensű, 97 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt.

műtrágya
Idén az első fél évben kevesebb műtrágya került ki a földekre, mint egy éve / Fotó: Shutterstock

Az egykomponensű nitrogénműtrágyák mennyisége 5,3 százalékkal csökkent a tárgyidőszakban. Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a nitrogént ammóniumként, illetve nitrátként tartalmazó mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2025 első fél évében. A teljes műtrágyaforgalom 48 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés több mint felét (55 százalék) a MAS tette ki, összesen 372,9 ezer tonnát adtak el belőle.

Ez a mennyiség a 2024. első félévi időszakhoz képest közel 50 ezer tonnával kevesebb, ugyanakkor a 2023. félévi mennyiség másfélszerese.

A második legnépszerűbb terméknek a szilárd műtrágyák közül a kezeletlen karbamid (54,9 ezer tonna) bizonyult, amelyből az előző évivel azonos mennyiséget értékesítettek.

Keresték a foszfort

A nitrogén- a foszfor és a kálium-hatóanyagok közül idén a foszfor iránti érdeklődés növekedése figyelhető meg. Az egykomponensű foszforműtrágyák teljes mennyisége a bázisidőszakhoz viszonyítva kétszeresére növekedett, ezen belül a 18–20,5 százalék hatóanyag-tartalmú szuperfoszfát iránti kereslet pedig több mint másfélszeresére nőtt. A foszfor szerepe egyebek mellett a gyökérfejlődésben és a betegségekkel szembeni ellenállóság növelésében lehet nagy, valamint virágzást és érést felgyorsító hatása is van.

A műtrágyaárak alkulásának megítéléséhez az AKI a KSH ágazati adatait is idézte. Ezek alapján a

  • a mezőgazdasági termelői árak szintje 18,2,
  • a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 6 százalékkal

nőtt 2025 első fél évében az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek termelői ára 26,8 százalékkal, az élő állatok és állati termékek ára 5,4 százalékkal emelkedett a 2024. első félévi szinthez képest. A növényi termékek körében

  • a gabonafélék ára 28,7,
  • az ipari növényeké 49,2,
  • a gyümölcsöké pedig 46,1 százalékkal volt magasabb.

Intenzív volt a műtrágya árnövekedése 

Ezzel szemben a zöldségek termelői ára kismértékben (0,8 százalékkal), a burgonyáé pedig 7,3 százalékkal lett alacsonyabb.

A mezőgazdasági termeléshez közvetlenül használt anyagok közül a műtrágyák ára átlagosan 12,7 százalékkal nőtt, a takarmányoké 10,4, az állatgyógyászati készítményeké 7,4, a növényvédő szereké pedig 4,5 százalékkal lett magasabb. 

Eközben az energia ára 0,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, a vetőmagé pedig közel 10 százalékkal csökkent.

A műtrágyák közül éves alapon legnagyobb mértékben – 26,7 százalékkal – a mészammon-salétrom (MAS) és a Nitrosol 30 ára nőtt 2025 második negyedévében. Ezt követte az ammónium-nitrát 19,1 százalékos, a karbamid 16 százalékos és a MAP (NP 11-53) 15 százalékos áremelkedése. Árcsökkenés az összetett műtrágyák közül az NPK 8-21-21 és a kálium-klorid esetében történt, 3, illetve 5,9 százalékkal.  Az első negyedévhez viszonyítva 2025 második negyedévében egyedül a karbamid drágult, 4,8 százalékkal. 



 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.