Hazánk versenyképességének javítása érdekében folytatni kell az adócsökkentéseket, miközben tovább bővülnek a családokat érintő adókedvezmények (gyed, csed, valamint a két- és háromgyermekes édesanyák adómentessége), a kormány vizsgálja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma által felvetett javaslatokat is, így a szocho 1 százalékponttal csökkenhet, az áfa alanyi mentesség értékhatára az EU-s maximumszint közelébe emelkedhet, a kiva értékhatára megduplázódhat, valamint az egyéni vállalkozók széles köre is érdemi segítséget kaphat – közölte Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Országos Könyvvizsgálói Konferenciáján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az államtitkár elmondta, hogy egyes vállalkozásokhoz köthető befizetéseknél a tavalyihoz képest elmaradás látszik. Ebből fakadóan mindenképpen érdemes a vállalati szektor versenyképességét tovább erősíteni.
A kormány vizsgálja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait.
A gazdaságpolitikai irány hat pilléren nyugszik, magában foglalja, a családokat érintő szja-csökkentéseket, az infláció elleni fellépést, a lakhatást segítő támogatásokat és a vállalkozások oldaláról nézve a kkv-k fejlesztését, a bérkonvergenciát, valamint a 150 új gyár programot is.
A 2010-es évektől Magyarországon az összesített adóelvonási szint mérséklődött, és az adózás súlypontja a forgalmi adók irányába tolódott el. 2010 óta a GDP-arányos adóelvonás az EU-ban Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben.
Jelenleg a társasági adó Magyarországon a legalacsonyabb az EU-ban, emellett éves szinten több mint 56 ezer vállalkozás él valamilyen adóalap-csökkentéssel, illetve adókedvezménnyel. Ezen kedvezmények közül kiemelendők a vállalkozások beruházásait segítő kedvezmények: a fejlesztési tartalék, a fejlesztési adókedvezmény, továbbá a kkv-k beruházási hiteleihez kapcsolódó adókedvezmény, ezek összességében éves szinten mintegy 400 milliárd forinttal segítik a hazai vállalati szektort.
Gerlaki Bence kiemelte: az adórendszer versenyképessége nemcsak a hazai szabályozáson múlik, hanem a nemzetközi szervezetek szintjén folyó munkát is kiemelten figyelemmel kell kísérni, emellett a magyar érdekeket a megfelelő fórumokon képviselni kell. Ez különösen igaz a globális minimumadó témakörében, amelyet érintően az OECD keretében nemcsak hogy nem állt meg a munka, hanem olyan kérdésekről is tárgyalások folynak, amelyek a magyar gazdasági szereplők helyzetét is nagyban befolyásolhatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.