BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fotógaléria: mindent megmutatott a MÁV a Keleti pályaudvarról – most megnézheti, hogy halad a felújítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pályahálózat felújítása miatt augusztus 25. és szeptember 20. között bezárt az egyik legfontosabb budapesti vasútállomás. A felújítás alatt álló Keleti pályaudvaron jártunk.

Majdnem egy teljes hónapra bezárt a Keleti pályaudvar a tervezett felújítás miatt, amely mintegy 4,4 milliárd forintból valósul meg. Az érintett időszak alatt a vonatokat más budapesti állomásokra terelik, aminek a részleteit a MÁV tematikus honlapján lehet megtekinteni. A felújítás célját, feladatait, a vágányok, váltók és a felsővezetékek karbantartását, valamint az előrehaladást pénteken mutatta be a sajtónak a vasúttársaság.

Keleti pályaudvar felújítás
MÁV vasút vonat
A Keleti pályaudvar szeptember 20-ig lesz lezárva / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az aktualitásokat Szilágyi Tibor, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. fejlesztési és beruházási főigazgatója ismertette. A szakember elmondta, hogy jelen állás szerint a munkálatok szeptember 20-i befejezése és a tervezett költségvetés is tartható.

Hozzátette, hogy logisztikai kihívások vannak, ugyanis nem tudnak a felújítást végző munkások egyszerre a sínpályával és a felsővezetékekkel is haladni. Emiatt szoros, órákra lebontott menetrendet dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy ki mikor és min dolgozzon. Párhuzamosan zajlik több munkafolyamat, van olyan, ahol a tervezetthez képest lassabban haladnak, és olyan is akad, ahol a tervekhez képest jobban állnak.

Szilágyi Tibor elmondta, hogy a Keleti pályaudvar felújításán körülbelül napi 200-400 ember dolgozik. Ebbe beletartoznak a budapesti dolgozók mellett a MÁV többi területi igazgatóságáról idevezényelt szakemberek is, valamint az alvállalkozók munkavállalói.

A peronokon látható órákat is lecseréli a MÁV
Napi szinten 200-400 ember dolgozik a Keleti pályaudvar felújításán
Mindent megmutatott a MÁV a Keleti pályaudvarról: kiderült, végeznek-e határidőre a felújítással – százak dolgoznak rajta, de nagyon nehéz dolguk van

A felújítás jelenlegi szakaszának leglátványosabb eleme a MÁV ágyazatrostáló gépének munkája. Az eszköz célja a sínpár alatt és között található zúzottkő-ágyazat tisztítása, frissítése és cseréje. Ennek során várhatóan több tonna zúzott kő cseréjére kerül sor.

A Keleti pályaudvar felújításának részletei

Azt a MÁV még korábban közölte, hogy a rakodás, depózás, a szóródó anyagok szállítása, valamint a nagygépekkel végzett munka a szokottnál zajosabb lehet nappal és éjszaka is. Ennek során:

  • kicserélnek 4000 méternyi sínt,
  • kicserélnek 2800 váltó alatti talpfát (kitérőfa),
  • javítanak, illetve cserélnek 52 váltót,
  • rostálnak csaknem három kilométernyi ágyazatot,
  • nagygépes ágyazatcsere is történik,
  • a felsővezeték-hálózaton, 15 600 méteren végeznek karbantartást, javítást,
  • elosztóberendezéseket cserélnek,
  • kiépítik a távfelügyeleti rendszert,
  • 15 kilométernyi vágányt szabályoznak a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, illetve Ferencváros között,
  • a Keletiben lévő fővágányokon átépítik az 1. és 2. vágány közötti peront,
  • elvégzik az összes perontetőn a karbantartást.

Az őszre tervezett vágányszabályozásokra éjszakánként kerül sor, nem fogják érinteni a vonatforgalmat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.