BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idővonalat közölt a jegybank: ezekre a dátumokra kell figyelniük a lakáshitelt igénylőknek

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt évek gyakorlatával összhangban áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitel-piacot érintő makroprudenciális eszköztárának megfelelőségét. Ezzel összefüggésben jelent meg a döntéseket a jogrendbe átültető rendeletmódosítás.

Miként lapunk megírta, rekordrajtot vett szeptember 1-jei indulásával a fix 3 százalékos hitel: megrohamozták a bankokat, tolonganak az ügyfelek. Ezzel egy időben jelentette be a jegybank, hogy a piaci folyamatok alakulásához illeszkedve több, a pénzügyi stabilitást erősítő célzott intézkedést fogadott el. A részletezésből kiderül, hogy az intézkedések között olyanok is vannak, melyeknek hatásuk lesz a lakossági hitelezési folyamatokra, így a most indult Otthon Start programra is. A rendeletmódosítással érintett változások nem egyszerre, hanem az időbeni ütemezésüket tekintve egymáshoz képest eltolva lépnek hatályba – emeli ki a témával kapcsolatban az Origo cikke.

LUS_IMG_3532, otthon start, rendelet
Megjelent az MNB rendeletmódosítása, amely fontos, a hitelezéssel kapcsolatos szabályváltoztatásokat tartalmaz / Fotó: Kallus György (illusztráció)

Ezeket a módosításokat vezeti be a rendelet

Az Origo cikke szerint a rendelet szövegezésből az alábbiak állapíthatók meg:

  • Egy, az önerőt érintő változás már kedden hatályba lép – ez egyúttal azt is jelenti, hogy összhangba hozták az Otthon Start programmal, megszüntetve az életkori korlátozást (ettől függetlenül a bankok belső szabályozásaik alapján korlátozhatják azt, hogy az igénylő hány éves korig folyósítanak számára hitelt).
  • 2025. december 1-jével lép hatályba az a változás, amelynek alapján a hitelnyújtónak (azaz a banknak) az ingatlan-nyilvántartás adatai mellett az adós (ha van: adóstárs is) nyilatkozatát is figyelembe kellett a venni a hitelkérelem elbíráslásakor az ingatlan forgalmi értékének 90 százalékának meghatározásához (a hiteligénylők oldaláról ez a legkisebb jelentőségű változás).
  • 2026. január 1-jétől emelkedik a jövedelmi küszöb, amelyet a bankoknak az adósságfékszabályok betartása érdekében figyelembe kell venniük, amikor ügyfeleiknek hiteleznek.

Fontos rögzíteni, hogy ezek a módosítások valamennyi hitel esetében alkalmazandók, de jelentőségüket most még inkább kiemeli, hogy a szeptember 1-jével elindult Otthon Start program miatt hosszabb távon is dömpingre lehet számítani a bankoknál.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.