A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lezárta a 2018 és 2023 közötti EU–SILC-felmérés (European Union Statistics on Income and Living Conditions) adatrevízióját, melynek során a 2022-es népszámlálás friss népességadatait is felhasználták az újrasúlyozáshoz és ellenőrzéshez. A hivatal közlése szerint ez egy előre tervezett, rutinszerű folyamat volt, melynek célja a hosszú távon is megbízható statisztikai adatsor biztosítása – írja a Mandiner.
A frissített számítások alapján 2023-ban kisebb arányban éltek az emberek szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával Magyarországon, mint korábban közölték, sőt az előző évhez képest is javulás látszik. A KSH szakértői hangsúlyozták, hogy a felülvizsgálatot nem külső bírálatok indították el: a döntés már 2023-ban megszületett, és összhangban van az Európai Unió által elvárt statisztikai gyakorlatokkal. A 2022-es népszámlálás adatait használták új alapként a minták súlyozásához, hogy az eredmények jobban tükrözzék a társadalmi folyamatokat.
A revízió során két technikai finomhangolás történt:
A kutatók szerint a legnagyobb eltérések az egyfős háztartások, főként a nyugdíjasok körében mutatkoztak. Ennek oka, hogy a Covid–19-járvány idején sokan nem voltak hajlandók személyesen adatot szolgáltatni a kérdezőbiztosoknak, így az Eurostat-sztenderdeknek megfelelően átlagolt adatokkal kellett pótolni a hiányzó válaszokat. Ez a pótlás a kisebb mintákban torzító hatást okozhatott, de a teljes országos mutatókat nem befolyásolta.
A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettsége egy komplex mutató, mely három tényezőt vesz figyelembe:
A mostani revízió során érdemi változás egyedül a relatív jövedelmi szegénységben történt. A fő indikátor, valamint a mutató többi komponensének trendje ugyanakkor nem módosult.
A KSH hangsúlyozta, hogy az EU–SILC felméréseiből származó adatok eddig is megbízható alapot biztosítottak a döntéshozatalhoz és a kutatásokhoz, az újraszámolt mutatók pedig tovább finomítják a képet. Az Eurostat validálta a frissített adatsorokat, melyek publikálása hamarosan várható. Az előzetes eredmények szerint 2023-ban kisebb arányban éltek Magyarországon olyan emberek, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának voltak kitéve, mint egy évvel korábban. Ez a javulás ugyanakkor nem írja felül a hosszabb távú trendek fontosságát, melyek megértéséhez elengedhetetlen a pontos és összehasonlítható statisztikai háttér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.