Az Otthon Start program az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az Ingatlan.com keddi elemzése szerint. A 100 millió forintnál olcsóbb új építésű ingatlanok iránt megháromszorozódott a kereslet a program meghirdetése óta, miközben az összes eladó új lakás és ház iránti telefonos érdeklődés száma a duplájára nőtt.
„Szeptember elején összesen több mint 15 ezer új építésű lakóingatlant kínáltak eladásra országos szinten. Ezen belül 62 százalékos volt az Otthon Startnak megfelelő új lakóingatlanok aránya, ami több mint 9 ezer új lakást vagy házat jelent. Ez kisebb arány, mint a használt lakásokat és házakat is magában foglaló teljes kínálat 75 százalékos mutatója. Vagyis az új építésű lakások sokkal kisebb arányban felelnek meg a program kritériumainak. A program feltételeinek megfelelő új építésű lakások száma negyedével csökkent, a teljes újlakás-kínálat viszont közel 10 százalékkal nőtt Budapesten az elmúlt egy évben” – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A fővárosban az eladásra szánt új lakások és házak 19 százaléka felel meg az Otthon Start programnak. A legtöbb ilyen lakás a XVIII. és a XIX. kerületben található.
Budapesttel szemben a vármegyeszékhelyeken az új lakások 85 százaléka, a kisebb városokban pedig a 76 százaléka vásárolható meg a program keretében, míg a községekben 91 százalékos ez a mutató.
A fővárosban az eladó új lakások és házak négyzetméterárainak középértéke meghaladta az 1,6 millió forintot, az Otthon Start programnak megfelelő új lakások esetében pedig majdnem 1,3 millió forint ugyanez az összeg. A fővárosi új lakások árában a tavaly szeptemberihez képest 17 százalékos volt a drágulás, a program bejelentése óta eltelt két hónapban 1,3 százalékos volt az árnövekedés.
A vármegyeszékhelyek közül hétben – Debrecenben, Győrben, Egerben, Pécsen, Szegeden, Veszprémben és Székesfehérváron – már 1 millió felett jár az új lakások medián-négyzetméterára. Az Otthon Startnak megfelelő új lakások kínálatát nézve pedig az előbbi hat nagyvárosban lehet 1 milliónál magasabb árakkal számolni, mert Székesfehérvár 988 ezer forintos mediánnal e szint alatt marad. A többi vármegyeszékhelyen az Otthon Start-kompatibilis új lakóingatlanok négyzetméterárának középértéke 762–944 ezer forint között szóródik.
Az Otthon Start program eredményeként a kínálat a jövőben bővülhet, piaci információk szerint 4-6 ezer megfizethető új lakás kerülhet a piacra, amelyekre még az idén le is tudnak szerződni a vevők. Ez pedig lökést adhat a teljes újlakás-szektornak, és növelheti a versenyhelyzetet a vásárlókért. A folyamatosan növekvő kereslet mellett a fejlesztők közül ugyanis egyre többen elgondolkodhatnak azon, hogy a korábban megépíteni tervezett lakások egy részét átalakítsák az Otthon Start program feltételeinek megfelelően.
Balogh László szerint az 1,5 millió forintos négyzetméterár-limitnek megfelelő új lakások visszafoghatják a használt lakások drágulását is.
A hitelfelvételt tervezők mostantól néhány kattintással lekérhetik a NAV által hitelesített keresetkimutatásukat az ügyfélportálról, és közvetlenül továbbíthatják a bankjuknak. Az új lehetőség megkönnyítheti az Otthon Start program 3 százalékos lakáshitelének igénylését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.