
Orbán Viktor az MNB-ről is kitálalt: Matolcsy elismerést és kritikát is érdemel – kemény vizsgálat előtt áll a jegybank
Orbán Viktor az ATV Mérleg című műsorában beszélt Matolcsy Györgyről és a Magyar Nemzeti Bank működéséről. Kiemelte, hogy a volt jegybankelnök nélkül elképzelhetetlen lett volna a 2010 óta felépített új magyar gazdaság, ugyanakkor az MNB működése kapcsán aggályokat lát.

A miniszterelnök a keddi interjújában elismeréssel beszélt a volt jegybankelnökről.
Rengeteget köszönhetünk Matolcsynak. Többször mentette meg az országot olyan nehéz helyzetekből, amelyekből szerintem rajta kívül talán senki sem tudta volna kihúzni az országot
– mondta a kormányfő.
Kiemelte, hogy Matolcsy nélkül a teljesen új magyar gazdaság felépítése 2010 óta elképzelhetetlen lett volna.
„Nagyon sokat segített nekem annak a teljesen új magyar gazdaságnak a megtervezésében és fölrajzolásában, ami felépült Magyarországon. Ez szerintem fantasztikus dolog” – tette hozzá.
Matolcsy György nem mentesül a kritikák alól
Ugyanakkor Orbán kritikusan nyilatkozott az MNB gazdálkodásáról.
Nem néz ki jól. Nem azt látom, amit szeretnék. Itt inkább bajokat látok. De megvárom a vizsgálatok végét
– mondta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden pénzügyi mozgás mögött döntés áll, és az esetleges szabálytalanságokért felelősséget kell vállalni.
„Meg kell várnunk, amíg mindent látunk, és utána kell ítéletet alkotni ahhoz, hogy méltányosak legyünk. Ha onnan eltűnt akár egy forint is szabálytalanul, annak gazdája kell hogy legyen, azért valakinek szorulnia kell, annak szoros is lesz” – tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor, tabuk nélkül: történelmi interjút adott a kormányfő – ez történt valójában Washingtonban, az MNB-ben és a Tisza Párt szerverein
Orbán Viktor kedden az ATV Mérleg című műsorában ad interjút Rónai Egonnak, és megígérte, hogy mindenről beszélni fognak, ami a magyar delegáció múlt heti látogatásával kapcsolatos az Egyesült Államokban, „tabuk nélkül”.





