BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szélsebesen terjed az új fizetési rendszer Magyarországon: nagyon megtetszett a vásárlóknak – hamarosan bevezeti az egyik legnagyobb bolt

Gyorsan terjed a magyar fejlesztésű fizetési rendszer, a qvik használata, ma már minden kétszázadik azonnali utalás qviken keresztül történik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. A qvik bő egy évvel ezelőtt indult, ezért is érdemel figyelmet a használatának a növekedési üteme. A piaci várakozás az, hogy hamarosan legalább egy nagyobb kiskereskedelmi láncnál vásárolva is fizethetünk ezen a rendszeren keresztül az árucikkekért.

Tavaly ősz elején indult el Magyarországon a qvik nevű elektronikus fizetési szolgáltatás, mely az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épül – emlékeztet az Origo. A legutoljára kiadott pénzforgalmi statisztikák szerint nagyjából háromnegyed év kellett hozzá, hogy minden kétszázadik utalási tranzakció a qviken keresztül bonyolódjon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikája szerint 2025 második negyedévében 63,8 millió azonnali utalásból 345 ezer, vagyis az AFR-forgalom 0,54 százaléka már a qviken keresztül történt.

A qvik fizetési rendszer logója – gyors tempóban terjed a megoldás használata (illusztráció)
A qvik fizetési rendszer logója – gyors tempóban terjed a megoldás használata Fotó: MNB (illusztráció)

Qvik: a forgalom arányában még csekély, a növekedés ütemében már szédületes

A lap a BiztosDöntés pénzügyi portál által közölt adatokat bemutatva arról ír, hogy a qvikkel lebonyolított fizetések értéke még csak a teljes azonnali forgalom 0,045 százalékát adja, ám a fejlődési ütem rendkívüli: mindössze fél év alatt több mint hétszeresére nőtt a tranzakciók száma.

 Ha ez a lendület fennmarad, 2026-ban már több millió qvikfizetés várható negyedévente a prognózis szerint.

A qvik nem a meglévő utalások digitális másolata, hanem teljesen új fizetési megoldás: az azonnali fizetési rendszer sebességét ötvözi a kártyás vásárlások egyszerűségével. Az utalás a kereskedő számláján azonnal megjelenik, így a vállalkozás azonnal rendelkezhet a beérkező összeggel – szemben a kártyás fizetésnél jellemző egy-két napos elszámolási idővel.

Miként a Világgazdaság arról beszámolt , az OTP MobilBank vezette be elsőként Magyarországon az NFC-alapú fizetési kérelem funkciót, immár a qvik kínálta megoldásra támaszkodva, gyors és díjmentes megoldást kínálva a magánszemélyek közötti elszámolásokra. Az NFC qvik különlegessége, hogy elegendő a két mobiltelefon összeérintése, nincs szükség banki adatok megadására.

Az MNB statisztikái szerint egy-egy qvikes fizetéskor átlagosan 22 844 forintot fizettek a lehetőséggel élők a második negyedévben, ami több mint duplája a hagyományos bankkártyás fizetések 9560 forintos átlagának. 

A pénzügyi portál szakértői kommentárja szerint 

a piaci várakozások szerint a következő hónapokban megjelenhet az első nagy kiskereskedelmi lánc is, ahol a pénztáraknál qvikfizetés is választható lesz.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.