Kijött az ingyenpénzzel a kormány, órák alatt elkapkodták: még néhány napig lehet igényelni, aztán vége
A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a Ginop Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Nemzetgazdasági Minisztérium a vállalkozások visszajelzései alapján 2026 januárjától jelentősen átalakította a 2025 júliusától elérhető, nullaszázalékos forgóeszköz-finanszírozási lehetőség feltételrendszerét. Ennek eredményeként a kkv-k már akár 50 millió forint összegben is igényelhetnek nullaszázalékos kamatozású forgóeszközhitelt, valamint a konstrukció a feldolgozóipari középvállalkozások számára is megnyílt.
A kormány továbbra is kiemelt célként kezeli a mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítését, működésük stabilitásának megőrzését és versenyképességük növelését. Ennek részeként nemcsak a kkv-k beruházásait, hanem a napi működésükhöz szükséges likviditás biztosítását is támogatja.
A KKV Technológia Plusz Hitelprogram az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. A keretösszeg legalább 65 százalékát a leginkább támogatásra szoruló térségek számára kell biztosítani, elsősorban a szabad vállalkozási zónákban, a fejlesztendő vagy komplex programmal érintett járások településein, valamint a négy leghátrányosabb helyzetű régióban (a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon).
A könnyítések hatása azonnal megmutatkozott: a forgóeszközhitelre hétfőn délig összesen 4441 kérelem érkezett 155 milliárd forint értékben, amelyből csak a mai napon 3476 igénylést nyújtottak be, mintegy 137 milliárd forint összegben. Ez az első napon a teljes keretösszeget meghaladó igényt jelent.
A beérkezett kérelmek jelentős része a leginkább fejlesztendő térségekből érkezett, ahonnan több mint nyolcszoros érdeklődés mutatkozik. Ez visszaigazolja, hogy a program ott nyújt valódi segítséget, ahol a likviditás biztosítása és a stabil működés megteremtése a legnagyobb kihívást jelenti
– jelentette ki Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.
A forgóeszköz-finanszírozásra a hiteligény az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül még január 15-ig érhető el, ezt követően felfüggesztésre kerül. A vállalkozások számára azonban továbbra is elérhető a KKV Technológia Plusz beruházási hitel, amely nullaszázalékos kamatozással támogatja a technológiai fejlesztéseket.


