A magyaroknál elkezdődött valami szép, Nagy Mártonék betűszavakba szedték, látványos lesz
A magyar gazdaság felzárkózása kifejezetten vontatott, ha visszatekintünk, 2010 és 2024 között 12 százalékponttal konvergált az uniós átlaghoz képest – nyilatkozott az iparról és gazdaságról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak.

A kormány mindent megtesz, hogy erősítse a hazai ipart
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint szomszédunkban zajló háború elhúzódása és a gyenge német gazdaság továbbra is fékezi az ipar teljesítményét, miközben Brüsszel arra készül, hogy az Ukrajnának ígért százmilliárdokat az európaiaktól és a magyar emberektől vegye el.
A kormány ezt nem fogja hagyni, mert Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye.
A kormány a negatív külső hatások ellensúlyozása érdekében adócsökkentésekkel és célzott programokkal támogatja a magyarországi ipar fellendítését és a hazai kkv-kat. Ezt a célt szolgálja:
- a Demján Sándor Program,
- a fix 3 százalékos kkv-hitel,
- az 1+1 program,
- a 90 milliárd forintos vállalati adócsökkentési program,
- valamint a 150 új gyár program is.
Mindezek mellett a fix 3 százalékos Otthon Start program hozzájárul az építőipar élénkítéséhez.
A magyar gazdaság teljesítményét rövid távon a fogyasztás további élénkülése, hosszabb távon pedig az ipar teljesítményének emelkedése és a beruházások növekedése erősítheti. A magyarországi ipar fellendítéséhez az is hozzájárul, hogy a közeljövőben olyan gigaberuházások kapcsolódnak majd be a nemzetgazdaság teljesítményébe, mint a CATL, a BYD, a SEMCORP, vagy az EcoPro — közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Nagy Márton nyilatkozott a gazdaságról
Ha nem lenne külső dekonjunktúra, akkor a magyar gazdaság legalább 2 százalékkal növekedne – ezt mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a VG Exkluzív műsorának volt a vendége.
Elárulta, csalódott volt a vártnál rosszabb GDP-adatok miatt, mivel miniszterként nem lehet más a feladata, mint a növekedés segítése, minden erejével,
de szerinte ez nem jelenti azt, hogy minden áron kellene hajszolni. Ezzel együtt nem tett le arról, hogy a magyar gazdaság idővel felzárkózzon a legfejlettebb tagországok szintjére. Az inflációt a kormány és a jegybank közösen letörte, a költségvetésben pedig megvan a fedezet a lakosságot segítő intézkedésekre.
A magyar ipar és gazdaság útja lassabb, de fenntartható
A magyar gazdaság felzárkózása kifejezetten vontatott, ha visszatekintünk, 2010 és 2024 között 12 százalékponttal konvergált az uniós átlaghoz képest. Szemben például Lengyelországgal, vagy Romániával, mindkét gazdaság ettől nagyobb ütemet diktált, olyannyira, hogy az Eurostat szerint a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP alapján Románia megelőzte Magyarországot néhány éve. Nagy Márton szerint azonban mindez nagyon leegyszerűsítő összehasonlítás ezekkel az országokkal.
Orbán Viktor sem aggódik a magyar gazdaság versenyképessége miatt
Orbán Viktor a Kossuth rádióban nyilatkozott a magyar gazdaság helyzetéről.
A magyar gazdaság tavaly és idén is 5 százalékos költségvetési hiánnyal számolhat, amit a befektetők elfogadnak, nemcsak Amerikából, de Ázsiából is nagy befektetések jönnek ide
– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, van egy olyan képzet vagy vélemény, hogy a magyar gazdaság túlköltekezik, baj van, hol ez, hol az, a valóság azonban, hogy egyszázalékos növekedés mellett is képes erre a teljesítményre: 11 százalékos minimálbér-emelés, duplázott családi adókedvezmény, otthontámogatás a fiataloknak, első lakás vásárlása. Óriási teljesítményt ad le úgy, hogy közben háború blokkolja a gazdaságot.
A magyar gazdaság képes arra, hogy annak ellenére, hogy a háború blokkolja a gazdaságot, támogassuk a magyar családokat, szja-mentesek legyenek a három- és kétgyermekes édesanyák, 3 százalékos hitelt biztosítsunk. A következő négy évben átállítjuk a magyar gazdaságot egy család alapú gazdasággá. Kis növekedés mellett is tudunk nagy segítséget nyújtani
– foglalta össze a kormányfő.


