BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja – mától pályázható az állami támogatás új honlapra és MI-fejlesztésekre kisvállalkozásoknak

A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme mától pályázható. A vállalkozások négyszázezer és kétmillió forint közötti értékű, pénzforgalommal nem járó utalványt (vouchert) igényelhetnek digitális fejlesztéseik megvalósítására, önerő nem szükséges.

Mától pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Laptop,,Ecommerce,And,Man,With,Box,In,Office,For,Stock, Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja – mától pályázható az állami támogatás új honlapra és MI-fejlesztésekre kisvállalkozásoknak
Fotó: PeopleImages / Shutterstock

A vállalkozások digitális fejlődését támogató, utalványrendszerű program továbbra is a modern internetes jelenlét megvalósítására, a közösségimédia-megjelenés fejlesztésére, illetve új elemként a mesterségesintelligencia- (MI) alapú online szolgáltatások bevezetésére biztosít támogatást.

A vállalkozások 400 ezer és 2 millió forint közötti értékű, pénzforgalommal nem járó utalványt (vouchert) igényelhetnek digitális fejlesztéseik megvalósítására, a támogatási intenzitás 100 százalék, önerő nem szükséges. A rendelkezésre álló keretösszeg 1,2 milliárd forint.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár kiemelte: „Az MI használatában rejlő lehetőségeket egyre többen felismerik, hiszen ez már nem csak a jövő, mára a mindennapi életünk részévé vált. Az MI által is támogatott, online üzleti szolgáltatások használatával a vállalkozások növelhetik hatékonyságukat, ezt felismerve az előregisztráció során már közel 1700 vállalkozás jelezte érdeklődését a program második üteme iránt.”

Ezek a feltételek

A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázati felhívás a magyarországi székhelyű, köztartozásmentes egyéni és társas, legalább egy fő létszámmal rendelkező, 50 fő alatti olyan vállalkozásokat célozza, akik még nem rendelkeznek honlappal, vagy inaktív az internetes felületük.

A pályázat második ütemének választható támogatási csomagjai:

  • „A” Digitalizációs alapcsomag (400 ezer forint),
  • „B” Közösségi média alapcsomag (400 ezer forint),
  • Bővített csomag (1 millió 100 ezer forint),
  • „MI” csomag (500 ezer forint),
  • illetve ezek meghatározott kombinált csomagjai.

A program második ütemében új szállítói (kivitelezői) pályázat került kiírásra, amelyre összesen 43 pályázat érkezett be, elektronikus hírközlési szolgáltatók, vállalati infokommunikációs szolgáltató cégek, professzionális webfejlesztő és közösségimédia-szakértő ügynökségek, honlapkészítő-üzemeltető szolgáltatók, valamint MI-fókuszú, online megoldásokat kínáló cégek kerülnek kiválasztásra.

A program lebonyolítását továbbra is a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft., a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye végzi.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.