A Mercosur-megállapodással kapcsolatban nem működik a demokrácia az Európai Néppártnál
Az Európai Unió és a Mercosur közötti kereskedelmi megállapodás ideiglenesen hatályba lép, annak ellenére, hogy az Európai Parlamentben az ellenzők bírósági felülvizsgálatot terveznek a paktum ellen – idézi Friedrich Merz német kancellár sajtónyilatkozatát az Origo.

„A Mercosur és az EU közötti kereskedelmi megállapodás ideiglenesen hatályba lép, amint az első dél-amerikai ország ratifikálja” – mondta Merz hétfőn Frankfurtban tartott beszédében. A német kancellár már január 23-án sürgette az Európai Uniót, hogy ideiglenes jelleggel vezesse be az új kereskedelmi megállapodást a dél-amerikai országokkal, gyakorlatilag megkerülve a paktum bírósági felülvizsgálatát, amelyet az Európai Parlament ellenzői vertek át a döntéshozatalon. Vagyis az elvárás az, hogy az eddigi kiskapuk kihasználása után az Európai Unió szavazói által a parlamentbe delegált képviselők állásfoglalását és döntését is megkerüljék.
Európa nem kérte, mégis lenyomják a torkán
Merz jogállamiságról és demokráciáról alkotott elképzeléseit jól mutatják, hogy múlt pénteken újságíróknak azt mondta, az EU és Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay közötti Mercosur-megállapodás „demokratikus legitimitása” kétségtelen. A képviselők döntését közben azzal iktatta ki, hogy kifejtette, szerinte rosszkor szavaztak. Konkrétan azt mondta:
Nagyon sajnálom, hogy az Európai Parlament olyan időpontban hozta meg döntését, amikor a világ elvárja az Európai Uniótól, hogy bizonyítsa cselekvőképességét.
Mint ismert, január elején a folyamatos gazdademonstrációk ellenére az európai uniós tagállamok minősített többsége – vagyis pár nagyobb tagállam hozzájárulásával – megszavazta a Mercosurral kötendő szabadkereskedelmi egyezményt, amelynek nyomán az Európai Unió, Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay részvételével gyakorlatilag egy 780 millió lakost számláló közös piac születik.
Elhalasztották a folyamat beindítását
Az Európai Parlament ugyanakkor elhalasztotta a megállapodás ratifikálását, és jogi véleményt kért az Európai Bíróságtól, ami hónapokra megakaszthatja a folyamatot. Az Európai Bizottság ugyanakkor már korábban jogi kiskapukat épített be a rendszerbe, elfogadva egy olyan szabályt, amely szerint „ideiglenesen” azonnal életbe léptethető a megállapodás, függetlenül attól, hogy azt elfogadták-e a tagországok.


