Orbán Viktor nyíltan elmondta, Ukrajna állhat-e a szerb–magyar gázvezeték elleni támadás mögött: „A fenyegetőzés nem vezet jóra”
Célszerű a helyén kezelni a Szerbiában a Török Áramlat gázvezeték ellen, Magyarkanizsa közelében tervezett akciót: élesen el kell választani a tényeket és a feltételezéseket. Erre Orbán Viktor miniszterelnök is felhívta a figyelmet hétfő délelőtti tájékoztatóján.

Egy migránscsoport került képbe
A vezetékkel kapcsolatos eseményekről ma délelőtt készített összefoglalót az M1 tévécsatorna. Eszerint tegnap reggel a hajnali órákban vonultak ki a szerb különleges egységek, a szerb rendőrség és a katonaság az információikban szereplő területre. Loboda Árpád, a csatorna tudósítója elmondta: az egyenruhások
- két táskában mintegy 4 kilogramm, a későbbi vizsgálok során egyértelműen plasztikbombának bizonyuló anyagot,
- egy külön táskában pedig a bomba működtetéséhez szükséges szerszámokat, eszközöket (például az élesítéshez szükséges gyújtózsinórt) találtak.
- Hajnali fél kettőre eltávolították a robbanóanyagokat, késő délutánra pedig bizonyosságot nyert, hogy valóban plasztikbombáról van szó.
A helyszínre a biztonsági erők több hónapos kutatása és nyomozása után mentek ki. Már tudható volt, hogy a robbantásra egy migránscsoport készült, de korábban nem volt alkalmuk az elfogásukra. A szervezet igazgatója azt mondta a tudósító szerint, hogy az érintett személyt akár három nap alatt is elfoghatják, de talán több időre lesz szükség. Mindenesetre nagy erőkkel keresik, körözik. Időközben intézkedtek a gázvezeték nyomvonalának védelméről. A szerb államfő ezekről a fejleményekről már hétfőn délelőtt tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, és jelezte, hogy a továbbiakról is értesíti.
A megbeszélés után a magyar kormányfő
- összehívta a védelmi tanácsot,
- intézkedett a vezeték magyarországi szakaszának katonai védelméről,
- ma délelőtt pedig a kiskundorozsmai gázátvételi ponton ellenőrizte a létesítmény védelmét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a miniszterelnök néhány dolgot leszögezett.
Nem tudni, ki áll a tervezett szabotázs mögött
Orbán Viktor többek között hangsúlyozta a Török Áramlat gázvezeték fontosságát Magyarország ellátásában. „Ez a vezeték a köldökzsinórunk, ha ezt elvágják, a magyar gazdaság leáll” – érzékeltette a létesítmény fontosságát.
Mint a Világgazdaság korábban beszámolt,
- a 2021-ben kötött és 2036 végéig szóló, évi 4,5 milliárd köbméterre vonatkozó magyar–orosz hosszú távú gázszállítási szerződés szerint
- a magyar importőr évi 3,5 milliárdot vár a Szerbiából Kiskundorozsmánál belépő Török Áramlaton.
- Bár Magyarország az interkonnektor üzembe helyezésével egyidejűleg leállította az Ukrajnán keresztüli importot, mégis érzékenyen érintette, hogy az orosz–ukrán tranzitmegállapodás 2025. január 1-jétől ukrán döntés alapján megszűnt, mert ezzel elesett egy alternatív importútvonaltól. Magyarország éves gázigénye nyolcmilliárd köbméter körül mozog.
Orbán: fel kellene oldani az Oroszország elleni összes szankciót az energiaválság miatt
A miniszterelnök a tájékoztatón kijelentette, hogy a szakszerű szerbiai intézkedéseknek köszönhetően Magyarország gázimportja folyamatos ezen az útvonalon, gázellátása biztonságban van. Kérdésre válaszolva rámutatott, hogy a válsághoz közelítő nemzetközi energiahelyzet miatt fel kellene oldani az Oroszország elleni összes szankciót, továbbá annyi olajat és gázt importálni, amennyit tudunk. Ugyanakkor van a nemzetközi energiaválságnak egy olyan megközelítése is – magyarázta –, amely szerint e válság fölé kell helyezni az orosz–ukrán háború kérdését.
Ezért javaslom, hogy a mostani esetet senki ne tekintse kampánykérdésnek, mert az ország energiabiztonsága nem az. Ez kormánykérdés, amelyhez stratégiai nyugalom kell
– jelentette ki. Az mostani energiagondok ugyanis túlnyúlnak az április 12-i választás időpontján. A magyar infrastruktúra fenyegetettsége pedig egészen addig megmarad, amíg az Európai Unióban meg nem változtatják az orosz energiáról hozott döntést, és vissza nem áll a háború előtti, normális rend, amikor minden irányból, keletről is be lehetett hozni energiahordozót.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy
Magyarországról a harmadik negyedévtől nem jut földgáz Ukrajnába, mivel onnan sem érkezik a kőolaj a Barátság vezetéken.
Az így ki nem engedett földgáz a magyarországi tárolókba kerül. (Mindazonáltal lapunk már megírta, hogy Ukrajna már április 1-jén leállította a gázimportját Magyarország felől. A tárolók a legfrissebb adatok szerint már telnek, ahogyan egyébként a legtöbb európai országban is.)
Nem tudni, ki áll a Szerbiában meghiúsított támadás mögött
Orbán Viktor a tájékoztatójában nem tért ki a tervezett szabotázs feltételezhető hátterére, de az M1 kérdése arra vonatkozott, Magyarország mit léphet, ha bebizonyosodik, hogy Ukrajnának köze volt a megakadályozott támadáshoz. A következőt válaszolta a miniszterelnök:
„Én a mértéktartás híve vagyok ebben az ügyben. Tehát miután az energia biztonsága nem játék, ezért az arról való beszéd sem az.
Tehát mondani csak olyan tényeket szabad, amelyekben biztosak vagyunk.
És egyelőre, hogy pontosan kik készültek szabotázsakcióra, arra mi, magyarok, nem tudunk válaszolni. Ebben az ügyben a szerbek folytatnak nyomozást, ha jól látom, szabotázsakció vádjával ügyészségi szakaszba is került már az eljárás. Tehát minden tény, amit nem véleményként, hanem tényként kell figyelembe vennünk, az a másik oldalon van, és tőlük fogjuk majd megkapni. Nem rombolnám tovább az ukrán–magyar kapcsolatokat sem azzal, hogy tények ismerete nélkül megvádoljak bármilyen országot, mondjuk Ukrajnát. Tehát ezt nem tenném meg addig, amíg tények nincsenek a kezünkben, addig ezt nem teszem meg.
Az azonban kétségkívül igaz, hogy az, amit most itt tapasztalunk, az illeszkedik egy eseménysorba,
hiszen az ukránoknak van ilyen képességük, és hajlandók, meg képesek is arra, hogy ilyesmit tegyenek, és ráadásul a németek föllépése az Északi Áramlat felrobbantását követően kifejezetten bátorítólag hat rájuk.
Ha visszaemlékszünk az Északi Áramat felrobbantására, ott az történt, hogy egy fél éven keresztül az egész európai közvélemény, vagy európai nyilvánosságot befolyásolni tudó tényezők, azok orosz szabotázsakciónak minősítették. Amíg ki nem derült az ellenkezője, tehát ez a hamis zászlós műveleti vád, ez nem egy mostani történet, nem egy mostani kommunikációs történet a magyar politikában. Az előképe még az Északi Áramat fölrobbantása. De annak ellenére ez illeszkedik az ukránoknak abba a stratégiájába, hogy leválasszák egész Európát az orosz energiáról. Ennek ellenére itt ilyen tényt állítani nem tudok és nem is akarok, hanem megvárjuk a vizsgálatoknak a végét. Eszközeink természetesen vannak, de a fenyegetőzés általában sem, húsvétkor pedig végképp nem vezet jóra.”


