BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten már csökkennek a lakásárak, vidéken még tart a drágulás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Országos szinten májusban tovább lassult a lakásárak emelkedése. A legnagyobb lassulás Budapesten volt. Vidéken azonban az Otthon Start program és az alacsonyabb induló árszintek miatt több régióban is erősebb maradt a lakáspiaci árak emelkedése.

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május. Országosan kevesebb mint 13 százalékkal, Budapesten pedig 9 százalék alá csökkent az éves áremelkedési tempó. Szemben az áprilisban mért 14,3 százalékos országos éves szintű drágulással, valamint a majdnem 11 százalékos fővárosi emelkedéssel. Ezzel bejött az a tavaszi várakozás, hogy hamarosan egy számjegyű lesz a fővárosi éves lakásár-emelkedés. A havi árváltozások az ország több pontján is mérséklődést mutatnak – számolt be az Ingatlan.com kedden a legrissebb lakásárindexéről, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján. 

LUS_LUS_IMG_5269 Budapesten már csökkennek a lakásárak, vidéken még tart a drágulás
Budapesten már csökkennek a lakásárak, vidéken még tart a drágulás / Fotó: Kallus György

Budapesten olyan drágák voltak az ingatlanok, hogy csökkent irántuk a kereslet, ami pedig mérsékelte az áremelkedést

„Budapesten májusban 0,7 százalékkal kerültek lejjebb az árak, így a fővárosban már két egymást követő hónapban történt csökkenés. Ilyenre utoljára 2022 szeptemberében és októberében volt példa, amikor végigsöpört a rezsiválság a lakáspiacon. A fővárosban ráadásul az elmúlt hat hónapból négyszer csökkent az árindex, amire legutóbb 2020 júliusa és decembere között, a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa” – mondta Balogh László, az  ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője. Hozzátette, hogy a fővárosi árak alakulását leginkább a kereslet mérséklődése határozza meg. „Ezekben a hónapokban kezdi a fizetőképes kereslet és a kínálat megtalálni azt az egyensúlyt, ami piaci szempontból is fenntartható. Az árak zsinórban két hónapig csökkentek, a budapesti kereslet pedig részben ennek hatására minimálisan élénkült” – fogalmazott a szakember.

Az Otthon Start program meglódította az ingatlanok drágulását vidéken

A régiós adatok alapján nem csak Budapesten volt csökkenés. A fővárosi agglomerációt lefedő Pest megyében 0,4 százalékkal, a Kelet-Magyarországi régiókban pedig 0,6-1,7 százalékkal maradtak el a májusi árszintek áprilishoz képest. A dunántúli országrészekben pedig 0,3-1,2 százalékos havi áremelkedést érzékelhettek a vásárlók. A kétsebességes lakáspiacot jól szemlélteti, hogy a legtöbb régióban nagyságrendileg másfélszeres az éves áremelkedés üteme Budapesthez képest: Pest megyében 15,3 százalék, Észak-Magyarországon 15,9 százalék, Észak-Alföldön 14,5 százalék, Dél-Alföldön 13,1 százalék volt az éves ütem.

Az eltérő pályára került lakásárakban fontos szerepet játszik az Otthon Start 1,5 milliós négyzetméterár-korlátja. Ami a budapesti vevők jutalma volt, ugyanazt kapták a vidéki vásárlók büntetésként. 

„A fővárosi lakásárak ugyanis már a program indulása előtti az 1,4 milliós árszint körül jártak, ezért a budapesti áremelkedést az 1,5 milliós korlát inkább fékezte. Vidéken viszont ennél jóval alacsonyabb árszintről indultak a lakóingatlanárak, így a program ütemesebb drágulást eredményezett. Bár a havi lakásárváltozás több országrészben negatív tartományba került, az éves áremelkedési ütem szinte minden régióban még mindig legalább másfélszerese a budapestinek” – ismertette az országon belüli különbségeket Balogh László.

Magyarország ingatlanpiaca kettős képet mutat, az ország szétszakad a lakáspiaci árak tekintetében

Az Ingatlan.com adatai szerint június elején Budapesten az új építésű lakások medián-négyzetméterára meghaladta az 1,7 millió forintot, a lakások eladási árának mediánja pedig megközelítette a 102 millió forintot. Az új építésű házaknál a medián-négyzetméterár 1,23 millió forintot, a medián kínálati ár pedig 168 millió forintot tett ki. 

A használt lakásoknál Budapesten 1,49 millió forint volt a medián-négyzetméterár, a medián kínálati ár pedig 90 millió forint. A használt házak esetében 1,1 millió forintos medián-négyzetméterár és 169 millió forintos medián kínálati ár látszik. 

Vagyis Budapesten az új lakásoknál már egyértelműen 100 millió forintot meghaladó nagyságrendi vételárakról lehet beszélni, az új építésű házak vásárlóinál pedig 160 millió forint feletti mediánkiadásról.

A legnagyobb kínálattal rendelkező budapesti kerületekben sok helyen közel vannak egymáshoz az új és használt árak A legtöbb használt lakáshirdetés a XIII. kerületben szerepelt, ahol a használt lakások medián-négyzetméterára 1,64 millió forint, az új építésűeké pedig 1,74 millió forint volt. A mediánárak is közel vannak egymáshoz: a használt lakásoké 97 millió, az új építésűeké majdnem 100 millió forint. Hasonlóan kicsi a különbség a XI. kerületben is: a használt lakások medián-négyzetméterára 1,7 millió, az új építésűeké 1,8 millió forint, a medián kínálati ár pedig 98 millió, illetve 107 millió forint.

A nagyobb vidéki városokban 1,2–1,3 millió forintos az új építésű társasházi lakások négyzetméterenkénti árszintje.

Debrecenben az új lakások medián-négyzetméterára 1,3 millió, a használtaké pedig 1,12 millió forint. Győrben az új lakásoknál 1,21 millió forint a négyzetméterárak mediánja, a használtaknál ugyanez 979 ezer forint. Előbbieknél 66 millió, utóbbiaknál pedig 61 millió az eladási árak középértéke.

A házakat nézve Kecskeméten különösen közel vannak egymáshoz az új és használt lakások négyzetméterárai: a használt házak mediánja 809 ezer, az újaké 847 ezer forint. Székesfehérváron az új házaknál még egymillió forint alatt marad a négyzetméterár, míg a használtaknál 871 ezerre jön ki.

Ingatlanvásárlás az Otthon Starton túl: változás jöhet a piaci lakáshiteleknél

Az Otthon Start programból kimaradó lakásvásárlóknak kedvezhet a banki forrásköltségek csökkenése, ami azt jelenti, hogy a piaci alapú hiteleket igénylő lakásvásárlók számára kedvezőbb lehet a hitelfelvétel. A banki ajánlatok között továbbra is jelentős különbségek lehetnek, ezért lakáshitel felvétele előtt különösen fontos az alapos összehasonlítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.