A Solana-konfliktus

Javier Solana főmegbízott és Chris Patten külpolitikai EU-biztos súrlódásait önmagában még be lehetne tudni két ambiciózus politikus alkalmi összezördüléseinek. Amiért szót érdemel a dolog, az az, hogy mindennek mélyén átfogóbb konfliktus rejtőzik: az EU működésének "tagországcentrikus" és "Bizottság- (vagy általában EU-intézmény-) centrikus" filozófiái feszülnek egymásnak példájukban.



A történet az 1993-ban életbe lépett maastrichti szerződésig nyúlik vissza. Az addigi Európai Közösségek -- alapvetően gazdasági, kereskedelmi, piaci -- ügyei mellé ekkor emelték be a kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyek bizonyos fokú közös kezelését is az (immár Unióvá keresztelt) vállalkozás keretei közé. Meghagyva azonban egy döntő különbséget: míg a közösségi témák menedzselésében továbbra is meghatározó szerepet biztosítottak olyan nemzetek feletti EU-intézményeknek, mint az Európai Bizottság, az Európai Parlament, vagy az Európai Bíróság, addig a két újabb témakör igazgatását a tagországok megtartották a kormányaik közötti egyeztetés szintjén. Azaz közvetlen hatáskörükben.



A két megközelítés hívei igyekeztek a maguk szájíze szerint prognosztizálni a várható következményt. A nemzetekfelettiségben hívők nem titkolták, hogy arra számítanak: hosszabb távon a külpolitikai és belügyi témák kezelése is fokozatosan a EU-intézmények hatáskörébe kerül át. A "kormányközi-pártiak" közül eközben sokan számoltak úgy, hogy a külpolitikával és belügyekkel becsempészett újfajta ügyintézés nem csak túléli az integrációs nyomást, de idővel mindinkább meghatározóvá is válhat.



A külpolitikai főmegbízotti poszt megteremtése azért volt érdekes, mert első ízben adott módot a két megközelítés megmérettetésére. Papíron látszólag minden egyértelmű: Solana dolga, hogy amit a tizenötök kormányai közös külpolitikaként meghatároznak, azt képviselje a külvilág felé. Az Európai Bizottság a tagországok döntéseiből adódó adminisztratív-technikai teendőkért (szankciókért, segélyekért, kereskedelmi kedvezményekért) felelős.



Csakhogy a dolognak lehet másfajta olvasata is. Romano Prodi például az Európai Bizottság -- és általában az EU-intézmények -- erősítésében látja az unió jövőjét, beleértve a közös külpolitika egyre hangsúlyozottabb brüsszeli formálását is. Ennek egyenes folytatása volt legutóbbi, európai parlamenti beszéde is, amelyben kifejtette, hogy idővel Solana funkcióját is az Európai Bizottságon belül látná természetesnek. Amivel aztán sikerült is általános felhördülést kiváltania EU-tanácsi körökben. Főként azt fájlalták bennfentesek, hogy a felvetésre a belgrádi politikai földindulás előestéjén került sor. Amikor, úgymond, minden korábbinál sorsdöntőbb volt hatékony és egységes EU-külpolitikát felmutatni, az Európai Bizottság elnöke fellépése éppen azt demonstrálta, hogy a színfalak mögötti huzakodásban még az sem dőlt el, ki legyen a felelős ennek formálásáért. Akadnak, akik tudni vélik: minderre is válaszul történt, hogy néhány nappal később, a biarritzi EU-csúcson a külpolitikai témájú sajtóértekezletre Chirac csak Solanát hívta meg, Prodit nem. Mintegy demonstrálandó, hogy a politizálás nem az Európai Bizottság dolga, hanem továbbra is szilárdan a tagországok kezében van.



Peter Ludlow, az Európai Politikai Tanulmányok Központjának alapító igazgatója a napokban arról értekezett a Financial Times hasábjain, hogy túlhaladott megközelítés még mindig a "nemzetek feletti" kontra "kormányközi" pólusok két végletéből nézni a dolgokat. A mai adottságok rugalmasabb szemléletet kívánnak: egyik sem válhat abszolúttá, éppen hogy egymásra vanak utalva -- mutatott rá. Valahol ebben a szellemben válaszolt Solana is, amikor az évforduló kapcsán tartott sajtóértekezletén arról kérdeztem, ő vajon hosszabb távon melyik oldalon látja funkciója jövőjét? Nem az a lényeg, hogy melyik oldalnak nagyobb a befolyása, hanem hogy adott politikai kihívásokra az unió hiteles válaszokat tudjon adni -- volt üzenetének magva, hangsúlyozva, hogy őt mindig az útjába került probléma, nem pedig a megbízói háttér érdekli. Nos, ha ő talán meg is engedheti magának, hogy a háttérrel ne törődjön, annyi bizonyos, hogy a háttér láthatóan nem engedheti meg magának, hogy lemondjon az általa képviselt tevékenységi kör felügyeletéről. Valójában a hatásköri viták fokozódására van kilátás, azzal arányosan, ahogy egyre határozottabban napirendre kerül az "EU jövőjének" közös újragondolása. Az elvetett mag sok új hajtást is produkál még. (Brüsszel, 2000. október 24.)