Botránytours

Síelni készülök. Magánügy. Melyik céget választom? Ez már több mint magánügy. Az utazási irodák ugyanis versengenek értem, s így egymással is. Ezt látja, sőt, a bőrén is érzi a köz, legalábbis az a még mindig viszonylag nagy része, amelyik szervezett utakra fizet be. A baj csak az, hogy a botránytoursok mintha elhomályosítanák a tisztességes eszközökkel operálókat. Mindenki róluk beszél, ügyeik miatt romokban hever az általános bizalom, mi több, elkerülhetetlen az általánosítás.

Ne gondoljuk, hogy hirtelen, a semmiből keletkeztek a gondok, a botrányok és a bizalmatlanság. Nem is olyan régen az egymilliós vacsoraszámlát taglalta a sajtó. Az amerikai nagykövetség azóta új rovatot vezetett be nyilvánosságra hozott levelezésében, a feketelistát. Ez egyetlen tollvonással hatástalanítja az imázsközpont milliárdjait. Tovább rontja a képet a balatoni üdülőközpontokban tapasztalható erőszakos vendégszerzés, a lopások és a diszkós kábítószerügyek, nemkülönben a gyilkosságok.

Most persze mondhatnák: ez csak a beutazó turizmus árnyoldala, és a kiutaztatóknál más a helyzet. Sajnos nem. A szaporodó csődöket, kinn maradt utasokat, a lerobbant autóbuszt üzemeltetőket figyelve megint csak az a látszat, hogy ezek sem különbek.

Az utazók zöme azonban nem lát a színfalak mögé, szeme előtt csak a nyomott ár lebeg, ami mögött sokszor nincs fedezet. Van viszont jókora tartozás, erősen késedelmes fizetési gyakorlat és öngyilkos alákínálás.

A szakma igyekszik kivetni magából az öngyilkosjelölteket, de ez a megtisztulás csigatempóban halad. Még mindig túl sok az eszkimó, ezerszámra léteznek két-három fős, tőkehiányos, máról holnapra élő vállalkozások. A szakmai szervezetek erélytelenül küzdenek, mert nem képesek gyors reagálásra, mi több, hatékonyabb megelőzésre ösztönözni a kormányzatot. Pedig ezzel nem csak sok ezer ügyfelet, de saját magukat is megvédhetnék.

Ha nem is teljes sikerrel, de erre törekednek a nagy külföldi irodák itteni leányvállalatai. Ha mást nem, legalább az üzleti tisztességet el lehetne tanulni. A magukat túlvállaló magyar kicsiknek sem mentség ez alól a pénztelenség, az olyan "nagyobb halak", mint a HTC, Jorgos, Tan-Túra esetében pedig nem lehet forráshiányról beszélni.

Az egész idegenforgalmi botránysorozat ezért is kínos, mert Magyarországot, a magyar cégeket nem csak a magyar ügyfelek, de a kevésbé felkészült külföldi, főleg uniós partnerek is könnyen azonosíthatják a bukottakkal. Az egész, elhúzódó csatlakozási folyamatból látszik, hogy amint lehet ürügyet találni, azonnal lecsapnak, korlátoznak, kitiltanak, felfüggesztenek, vizsgálódnak. Hónapokba telhet, amíg egy-egy területen visszaáll "az ügy előtti" állapot, s megint egyenrangú ügyfélként tárgyalnak a hazai cégekkel.

Most tehát itt állok, és azon tűnődöm, hogy a HTC--Jorgos--Tan-Túra hármas bukásával talán véget ért egy fejezet.

Véget ért?