A viszonylag kedvező növekedési, belső és külső egyensúlyi mutatók között az utóbbi másfél-két évben mintha háttérbe szorult volna a beruházások tényleges alakulását kifejező makrogazdasági mutató. Pedig azon túl, hogy a jövőbeni növekedés és a versenyképesség, valamint az EU-csatlakozási feltételek megteremtésének talán a legfontosabb tényezője, a beruházások tényleges alakulása az elmúlt egy-két évben rendre elmarad a várakozásoktól, nem is beszélve a gazdaságunk műszaki-technológiai, infrastrukturális elmaradottságából fakadó szükségletekről.



A GKI Rt. legfrissebb vállalati felmérése szerint a válaszoló cégek, amelyek a termelőszféra teljes létszámának 15 százalékát foglalkoztatják, 2001-ben 1,5 százalékos beruházási volumennövekedésre számítanak. Összehasonlításként említem, hogy ez év tavaszán történt felmérésünkben 2000-re 8-10 százalékos beruházásnövekedést reméltek. A GKI Rt. felméréseiben mindkét esetben csak a 20 főnél többet foglalkoztató társaságok szerepelnek, így a felmérésünk ebben a tekintetben bizonyára felfelé torzít. Külön elgondolkodtató, hogy az eddigi erőteljes gazdasági növekedésben meghatározó szerepet játszó ipar és némileg az építőipar jövőre az ez évinél abszolút értékben is kisebb beruházás megvalósulását tervezi. Az már fel sem tűnik, hogy felmérésünkben az élelmiszer-gazdaság vállalkozásai évek óta csökkenő beruházásokat valószínűsítenek, és ami ennél jóval szomorúbb, a várakozások rendre túl is teljesülnek.



A jövőre vonatkozó vállalati szándékok és törekvések tehát az egyébként sem túl magas beruházási ráták csökkenését valószínűsítik. Ismeretes, hogy a rendszerváltást követő években a beruházások még a drámaian visszaesett GDP-nél is erőteljesebben mérséklődtek. Csak az ezerszer elátkozott Bokros-csomagot követően indult be a beruházások gyorsabb növekedése. 1999-ben a GDP szintje közelíti az induló 1989-es esztendőét, a beruházások volumene azonban már mintegy 30 százalékkal magasabb. Az 1995-öt követően beindult beruházási fellendülés ugyan jelentősen javította a fogyasztásberuházás kívánatos arányát, de egyrészt a mostanra kialakult beruházási ráta még mindig alacsonynak tűnik, főként az előttünk álló modernizációs feladatokhoz képest. Másrészt a beruházási ütemek mérséklődni látszanak; 1999-ben a tényleges beruházások a várakozásoktól elmaradva, 6,6 százalékkal bővültek, 2000 első felében a növekedés 6,1 százalék volt, és félő, hogy a valamelyest erősödő költségvetési beruházások ellenére az éves mutató sem lesz ennél magasabb. 2000 első hat hónapjában a 20 százalékot meghaladó feldolgozóipari bővüléshez mindössze 4,5 százalékos beruházási növekedés tartozott.



Az 1999., valamint a 2000. év első felére rendelkezésünkre álló adatok fényében az ipari és benne a feldolgozóipari cégek csökkenő beruházási szándékai több mint jelzésértékűek; a valóságos gazdaságpolitikai problémákra utalnak, amelyek gazdasági lépéseket tesznek szükségessé.



A beruházások és a jövőbeni növekedés összefüggéseinek megítéléséhez érdemes megemlíteni, hogy a termelőszféra meghatározó kapacitásainak -- a vállalatok megítélése szerint -- kihasználtsága az utóbbi 3-4 év átlagában közel 80 százalékos, amely nemzetközi összehasonlításban is igen magas értéknek tekinthető, de vannak ágazatok, ahol a kapacitáskihasználtság eléri a 90 százalékot.



A beruházások még mindig alacsony aránya a GDP-hez viszonyítva, az utóbbi 1-1,5 évben megfigyelhető ütemmérséklődés és a vállalkozások igen pesszimista jövőbeli várakozásai talán joggal vetik fel egyfelől, hogy a beruházások ilyetén alakulása hogyan hat majd a következő években a bővülésre és ezen belül a növekedésben meghatározó szerepet játszó feldolgozóipar dinamikájára, versenyképességére. Másfelől az önmagában pozitívan értékelhető dinamizálódó fogyasztásbővülés hogyan is minősíthető a beruházások gyengülő növekedési ütemének időszakában? Arról van szó, hogy 2000 első felében ugyan a GDP növekedési üteme 6,2 százalék, de a kőolaj és a földgáz világpiaci áránák több mint megkétszereződése miatt a magyar gazdaság 1,5 százalékos cserearányromlást szenvedett el, amely az itthon ténylegesen felhasználható jövedelemnövekedést 4,7 százalékra módosította. Bár a tényleges lakossági fogyasztás a legnehezebben számítható, becsülhető érték, az 1999. évi 4,6 százalékos növekedés után a GKI Rt. 2000-re körülbelül ugyanilyen arányú emelkedést jósol.



Ebben a vonatkozásban szükséges arra is utalni, hogy a viszonylag alacsony és a makro-, valamint a mikrogazdasági adatok alapján is megállapítható beruházási ütemcsökkenés abban az időszakban jelentkezik, amikor a kormányciklus felén már túljutottunk, és a legjobb szándék és eltökéltség mellett is a fogyasztásbővülés politikai, kormányzati ösztönzést kaphat, döntően a beruházások rovására. Ilyenfajta politikai megnyilatkozások máris elhangzottak, és bár a 2001--2002-es költségvetés jelen -- még nem végleges -- formájában egyensúlyőrző, de a végrehajtás során a társadalom különböző rétegeiből szükségszerűen jelentkező nyomásra a költségvetési fegyelem fellazulhat. A közelgű választásokra tekintettel az esetek többségében társadalmilag indokolt, de a hosszabb távú egyensúlyi viszonyok szempontjából veszélyes igényekkel szembeni ellenállás gyengülhet, és ez a beruházások rovására rendezheti át a jövedelmek jövőbeni eloszlását. A fogyasztás esetleges elfutásához tehát nem szükségeltetik kormányzati szándék, bőven elég az is, hogy az igényekkel szembeni kormányzati ellenállás, az ilyen jellegű eltökéltség gyengül.



Visszatérve a felvetett összefüggésekre, a jövő évi gazdasági növekedés üteme valószínűleg nemcsak a magas 2000-es bázis, valamint a gyengülni látszó európai konjunktúra miatt mérséklődhet, hanem a beruházások növekedési ütemének gyengülése, néhány területen pedig a beruházások folytatódó visszaesése miatt is. Azon túl, hogy a beruházások alakulása önmagában is jelentékeny konjunktúraformáló tényező, itt inkább csak arra utalnék, hogy a kapacitásbővülés és a modernizáció előrehaladása nélkül a termelés- és az exportnövekedés igen gyorsan kemény korlátokba ütközik. A versenyképességet a jövőben erősen befolyásolhatja az a kormányzat által is szorgalmazott körülmény, hogy az eddigi fajlagos bérelőny már nem lehet meghatározó tényező a versenyképesség alakításában. Ehhez kapcsolódik, hogy a remélhetőleg csak átmeneti, de 2001-ben még nagy valószínűséggel érvényesülő magas kőolajárak miatt a nemzetközi összehasonlításban túlzott fajlagos energiafelhasználás miatt nemcsak a cserearányok nem javulnak, hanem jelentős költséghiány is jelentkezik.



A megfigyelhető gyengülő beruházási tevékenység mögött valószínűleg a külföldi beruházások és általában a külföldi érdeklődés megtorpanása húzódik meg. Ez relatív értelemben akkor is igaz, ha az 1,5 milliárd dollár külföldi tőkebefektetés 2000-ben is megvalósulna. A külföldi tőke beáramlásának csökkenése tehát akkor jelentkezik, amikor a belső forrásképződés még nem képes a szükséges belső forrásokat előteremteni. A megfelelő válasz kézenfekvőnek tűnik, egyrészt a külföldi befektetéseket érintő -- nemcsak gazdasági -- feltételeket és megítéléseket újra kellene gondolni és a változó világ követelményeihez igazítani, másfelől ösztönzést kellene adni a hazai vállalkozások beruházási tevékenységéhez. Ebben a vonatkozásban a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása nagyon fontos, de messze nem elégséges az átfogó modernizációhoz szükséges fejlesztési tevékenység kibontakoztatásához.



A beruházásokról kirajzolódó hazai kép tehát arra figyelmeztet, hogy a magyar gazdaság ma még a tartós növekedést ígérő pályán halad, de a mélyben a kívánatos fogyasztásberuházás arányának módosulása zajlik, és erre érdemes felfigyelni.