BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pedig szeretik a focit...

A Dunaferr Rt. nevét mindenki ismeri, aki szereti a focit. Néhányan szemére is vetik a vasmű vezetőinek, hogy túlságosan sokat szerepelnek mint a dunaújvárosi sport szponzorai.



Azt talán kevesebben tudták, tudják, hogy a vállalatcsoportot az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a vasmű menedzsmentjének 21 tagja által alapított Acél XXI. Kft.-nek adta vagyonkezelésbe. A árbevétele az 1995-ös 78,3 milliárdról 133,1 milliárd forintra nőtt 1999-ben, üzemi eredménye pedig az idei év első kilenc hónapjában 7 milliárd forint körül alakult. Egy szó mint száz, a közvetlenül és közvetetten 12 ezer embert foglalkoztató dunai vasmű működik, s az 1998-as világméretű acélipari válság idején is növelte forgalmát.



Az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója mégis azt mondja, az állam számára hátrányos a vagyonkezelői szerződés. Indoklásul elsőként a társaság eladósodottsági mutatóját említi. A privatizációs ügynökség 1997-ben és 1998-ban ugyan felmentést adott a vagyonkezelési szerződésben rögzített mérték betartása alól, tavaly azonban már engedély nélkül lépték túl azt 5-10 százalékkal.



Ezzel szemben Horváth István, a vasmű elnök-vezérigazgatója, az Acél XXI. Kft. vezetője úgy véli, a cégcsoport elmúlt években olyan ütemű fejlődésen ment keresztül, ami óhatatlanul együtt járt az eladósodottság növekedésével.



Hibaként említi Gansperger, hogy a vagyonkezelői szerződés folyományaként a vasmű menedzsmentje egyszerre munkáltatója is önmagának. Ez azonban aligha váratlan fejlemény.



A dunaferres csapat elleni újabb támadások némiképp meglepték a szakmai közvéleményt, mert tavasszal egy hasonló csörtében már minden lehető hivatal és hatóság vizsgálta a Dunaferr Rt. működését, de egyikük sem talált semmilyen törvénytelenséget. Ekkor tett fel a miniszterelnök pótlólagos kérdéseket a vasműügyben az ÁPV Rt.-nek, amelyekre az Arthur Andersen tanácsadóinak bevonásával igyekeztek válaszokat adni.



Többek között ezen újabb, vagy inkább folytatódó vizsgálat során derült ki egyebek mellett -- mondják az ÁPV Rt.-ben --, hogy a Dunaferr Rt. gyakran adott megrendelést a menedzsment érdekeltségi körébe tartozó cégeknek. A fentebb említett s eredménytelenül zárult vizsgálatok nyilván ezekre az üzletekre is kiterjedtek.



Akárhogyan is, a Dunaferr Rt.-nél egyelőre nem kívánnak nyilvános vitába bocsátkozni a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-vel.



A vitát stílszerűen el lehetne dönteni tizenegyesekkel, hiszen a kormány és a Dunaferr Rt. is szereti a focit, ha más csapatokban játszanak is.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.