Magyar tőzsdei kórkép

A jelenlegi kabinetet aligha lehet azzal vádolni, hogy túlzottan befektetőbarát, de a magyar börze novemberi és december eleji katasztrofális eseményeit ebbe a cipőbe varrni egyszerűen nevetséges. Keserűen azt mondhatjuk inkább, hogy az egész világ esküdött össze ellenünk.
Az utólag a nagy lejtmenet előtti enyhe bemelegítésnek látszó rossz inflációs adatért sem a hazai gazdaságpolitikát, hanem a makacsul tartósan felfelé száguldó olajárakat tehetjük felelőssé. Az akkoriban nyilvánosságra hozott folyó fizetési mérlegadatok kedvezőtlen fogadtatása, az erre kitört eladási pánik pedig csak annyit mutat, hogy az elemzők is képesek hadilábon állni a számokkal. Az augusztusi remek adatok sem voltak ugyanis annyira jók, és a következő számok sem igazán rosszak. Egyszerűen bizonyos tételek itt jelentkeztek, mások meg ott, mert a gazdasági folyamatok nincsenek igazán tekintettel a dátumokra.
Az, hogy az amerikaiak ezúttal képtelenek voltak maguknak hosszú, kínos és időnként bohózatba illő procedúra nélkül elnököt választani -. pech. A világ tőzsdéi ugyanis nem rajonganak az ilyen bizonytalanságért. Sokkal több mint pech azonban, hogy Törökországban is éppen most tört ki olyan pénzügyi válság, amely kísérteties hasonlóságot mutatott a még cseppet sem elfeledett oroszországi eseményekhez. Nyilvánvalóan az sem volt mindegy, hogy eleinte a szomszédunkban (Romániában) zajló választások is meglehetősen aggasztóan alakultak.
A török ügy egyébként számunkra felérhetett egy arculcsapással. Kiderült ugyanis, hogy hiába sorolta több nemzetközi neves hitelminősítő is hazánkat a hőn áhított A kategóriába. Hiába álmodozunk mi arról, hogy a magyar piac már nem fejlődő, hanem konvergáló. Egy pattintással megmutatták a külföldi befektetők a helyünket.
Esésünk azért nem volt még látványosabb, mert a sámlitól nincs annyira messze a padló. A magyar tőzsdeindex, a BUX ugyanis már az előbbi események előtt sem éppen a csillárt verdeste.
Az utóbbi napok impozáns árfolyam-emelkedése sok mindent feledtethet. A befektetők ismét derűsen tekingetnek a holnap elé, de tudatukban még alighanem élénken élnek a máodik fél év történései is.
A BUX-ot ugyanis ha a padlóra végül nem a kormány küldte, a mélység felé több lépéssel is taszította. A kabinet néhány intézkedése pedig esetleg arra is választ adhatott, hogy -. az ország kétségtelenül kedvező fejlődése ellenére -- miért vesztettük el eminens szerepünket, a régebbi szép napok után (a Mikulás-hossz előtti időkig) az idén miért teljesített összességében sokkal rosszabbul a BUX, mint a térség "rivális" indexei. Sokan csodálkoznak ugyanis, hogy egyáltalán akad külföldi befektető, aki mer vásárolni valamilyen részvényt egy olyan országban, ahol könnyedén a befektetőkre terhelik a kormány népszerűségének árát. A Mol és a gázár körüli huzavona mindenesetre biztosan nem növelte a magyar piac népszerűségét.
Az pedig, hogy a kormány valóban annyi szavazatot nyer-e ezzel az ügylettel, mint amennyit esetleg remél, csak másfél év múlva dőlhet el. Elképzelhető egyébként, hogy meglepetéssel tapasztalhatják majd, sokkal több a kisbefektető hazánkban, mint amire eredetileg számítottak.
Őket pedig nyilvánvalóan elgondolkodtatja a Mol esete mellett (az egyébként az előbbinél sokkal érthetőbb) gyógyszerárügy, de a tőkeszámlák megadóztatásának kérdése is. Fejlődő piacon (egyelőre -- sajnos -- kénytelenek vagyunk visszatérni ehhez a kategóriához) pedig elég nehezen magyarázhatónak tűnik, hogy a kormány miért vesz vissza a kisbefektetői kedvezményekből.
Az év második része persze bővelkedett lehangoldó eseményekben. Közöttük is kiemelkedőnek tarthatjuk azonban azt a pletykát, ami a BUX tavaszi szárnyalásának lejtmenetbe fordulását kísérte. A tőkepiacon akkoriban indult meg a suttogás arról, hogy kormánykörökhöz igencsak közel álló befektetők kapcsolataikat és befolyásukat felhasználva "shortra játszanak", vagyis: esésre spekulálnak. Többen néhány, a jegybankelnökkel kapcsolatos történetet (evidencia, hogy a külföldi befektetők különösen érzékenyek a monteáris és a fiskális politika irányítói közötti viszályra) is ennek tudtak be.
Gyanúsnak találták ugyanis, hogy a CW Bank tavasszal lezártnak tekintett ügyét olyan hirtelen vették elő, mint a nyulat a kalapból. A kedélyek megnyugvása után pedig az MNB közgyűlésén indult újabb, még a Pénzügyminisztérium jegybankhoz delegált munkatársait is váratlanul érő támadás.
Ezek a felvetések persze csak az agyrém kategóriájába tartozhatnak. Sokatmondó azonban, hogy bárkinek egyáltalán eszébe juthat, hogy a kormányban vagy annak közelében akadhatnak, akik saját zsebüket akár az ország egészének kárára is megpróbálják teletömni.
Azt viszont, hogy a polgárok (figyelem: semmiképpen sem kispolgárokról van szó!) országba vetett bizalma töretlen, jól mutatja, hogy a statisztikák szerint a tőzsdei mélyrepülést részvényvásárlásra használták fel. Egyébként is mind több jel mutat arra, hogy magyar befektetők már érettebbek, mint maga a pesti börze.
A második fél év sajnálatos tőzsdei eseményei ugyanis arra is rávilágítottak, hogy a BÉT vonatkozásában is lenne bőven fejlesztenivaló. Hiszen közeledni látszott a befektetők rémálma, a börze "fantomizálódása". Ez pedig szintén több -- a parkett szűk házatáján alaposan túlmutató -- kérdést is felvet. A nagy intézményi befektetők között hagyományosan komoly szerepet játszanak mindenütt a világon az egészség- és a nyugdíjpénztárak. (Akadt kelet-európai tőzsde, ahol a legrosszabb napokat éppen ezeknek az intézményeknek a vásárlásai segítettek átvészelni.) Nálunk viszont a jelenlegi kormány, amely elődeihez hasonlóan ódzkodik az egészségügyi reformtól, legszívesebben teljes egészében visszacsinálná a nyugdíjrendszer piaci nyitását is.
Megfelelő papírok (valljuk be, ezen a téren sincs igazán minden rendben), stabil befektetői kör nélkül pedig elég nehéz legalább többé-kevésbé jó hazai börzeteljesítményt produkálni.
A magyar befektetők mindenesetre már lelkesen kacsingatnak a külföldi részvények felé.
A szerző a Világgazdaság munkatársa

A "miért beteg a magyar futball?" után nemrégiben majdnem ugyanilyen divatos témává vált a budapesti tőzsde rossz éves teljesítménye. Az elemzések pedig valamilyen módon rendre arra futottak ki, hogy az egészről elsősorban a kormány tehet. B. Varga Judit-->