Belpolitikai dáridó

A magyar belpolitikai dáridót figyelve sokan mélypontot, züllést, tragikomikus elmocsarasodást emlegetnek. A huhogók azonban tévednek, látásukat a rosszindulat homályosítja. Az itthoni botránykák sehol sincsenek például a franciák szextúrákkal felturbózott, frankmilliárdokat megmozgató állami üzleteihez, a "köztársasági ribanc" címmel önmagát kitüntető szépasszony Dumas-ügyben tett bírósági vallomásaihoz.
A Magyar Köztársaság politikusainak még nincsenek olyan szeretőik, akik feslettségükből tőkét kovácsolva médiasztárrá avanzsálnak. Nekünk Dzsimmink van, aki egy rosszul elsült utószilveszterrel hetekig uralni képes a médiát, soha nem látott magasságokba emelve a bulvársajtó példányszámát. A kisgazdák idétlenkedése és korruptsága, a csatornázási megbízásokért bezsebelt tíz-húsz milliók, a "dokumentumok", az umbuldás konzervgyárak, a családi bányák, az egykori Tocsik-ügy -- mind-mind zsenge próbálkozásnak tűnnek a régi nagy demokráciák minden igényt kielégítő luxusbotrányaihoz.
Most akkor sírjon vagy nevessen szegény magyar választó? Neki Torgyán szeretők nélkül is sok, és az építkező politikusok akkor is idegesítik, ha legalább közpénzből nem tartanak fenn luxuslakásokat a nőcskéiknek.
A pártok többségének előadása, az egyre kisszerűbb taktikázgatások persze ebben a formában is kiábrándítóak. Szintén annak ígérkezik a meglehetősen korán kezdett választási kampány, hiszen a közbeszéd "szövegíróinak" kreativitása most átlagon aluli. Csodás pártpreferencia-változásokról beszámoló közvélemény-kutatások, kétértelmű pártelnöki kijelentések, amelyekből sokadszor ki lehet izzadni a "mikor lesz már végre nagykoalíció?" kérdéskörét. Időközi választások (most éppen Dabas a tét), a néha statisztikai hibahatár alá csúszó MDF "önállósága" (minősített esetben még címlapsztoriként is felbukkan). Egyre bágyadtabb kisgazda operettpuccsisták, akik azt a politikust ostromolják sikertelenül, akivel a koalíciós partner miniszterelnök már egy langyos feketekávét sem hajlandó felhörpinteni.
Ez most dögunalom, de ne adjuk fel a reményt, még felpöröghetnek az események. No meg a szövegírók.
Talán majd ha lesz egy kikapós ribanca a köztársaságnak.