A Széchenyi-program esélyei

Amit mi Széchenyi-programnak nevezünk, nem lehetett volna elkészíteni három éve, de nem valósulhatna meg, illetve nem is érné el a célját akkor sem, ha három év múlva hirdetjük meg. Miért? -- tehető fel joggal a kérdés.
Több ok miatt. Korábban azért nem lehetett volna meghirdetni azt a "pályázatcsomagot", amely két év alatt több mint 600 milliárd forintnyi költségvetési pénzt mozgat meg, mert felelőtlenség lett volna. Bár a gazdaság szereplői legalább annyira kívánták volna -- különösen a kiemelten preferált kis- és középvállalkozások --, de a magyar gazdaság akkor még nem volt olyan erős, hogy ennek költségvetési terheit tudta volna viselni.
Később pedig azért nem lehetett volna meghirdetni, mert egy Európai Unióhoz tartozó országnak az EU szabályai igen erősen megkötik a kezét a közvetlen vállalati támogatásokban. Bár van erre példa, de a brüsszeli adminisztráció a támogatások radikális visszaszorításait (eltörlését) célozta meg. Ezenkívül nem közömbös az a tény sem, hogy az állam szerepének fokozatos visszaszorulása a gazdasági életből (s ez nemcsak a privatizáció gyors folyamatát jelenti, hanem az állami újraelosztás fokozatos mérséklését is) sem biztosítja a forrásokat egy ilyen méretű és léptékű programcsomagra.
Mi teszi lehetővé ezt a programot? Alapvetően az a tény, hogy 1998-ra lezárult egy folyamat, amely először a gazdasági élet stabilizálásához, majd pedig látványos fejlődéséhez vezetett. A gazdasági javak 80 százaléka magántulajdonba került. A több mint húszmilliárd dolláros tőkebeáramlás óriási exportoffenzívát eredményezett. Bár gazdasági összteljesítményünk 1989 óta alig emelkedett, de eközben az export megháromszorozódott, és ennek 70 százaléka a fejlett uniós piacra megy. Csökken az infláció, gyarapodnak a munkahelyek, miközben a gazdasági egyensúly sem sérül jelentős mértékben.
Ezek a lehetőségek két nagy program meghirdetésére indították a polgári kormányt. Az egyik a jövedelmek emelkedését (pedagógusok, egészségügyi dolgozók, köztisztviselők bérei, a minimálbér alatt foglalkoztatottak keresetének és a nyugdíjak inflációt meghaladó emelései a 2001 és a 2002-es évben), míg a másik a leginkább magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások felzárkózását, a "nagyokhoz" való szorosabb integrálódását lehetővé tevő Széchenyi-programot jelentette.
Ez utóbbi azonban nem szociálpolitika. Nem a kényszervállalkozások rövid távú továbbélését jelenti, hiszen mindannyiunknak meg kell barátkozni azzal a ténnyel, hogy míg az Európai Unióban 1000 lakosra 48 kis- és középvállalkozás jut, addig hazánkban 75, és ez nem tartható fenn sokáig úgy, hogy ugyanakkor a megtermelt javakból 10 százalékkal alacsonyabb a részesedésük. A programcsomag nagyon komoly feltételrendszert ír elő (környezetvédelmi, minőségbiztosítási, foglalkoztatási stb.), s alapvetően a fejlesztésre, beruházásra, a jövőre koncentrál. Azt támogatjuk, amit a magyar vállalkozások szempontjából a leginkább hasznosnak ítélünk: az informatikát, a turizmust, az innovációt.
Ezen programok csak akkor lehetnek sikeresek, ha nemcsak megmozgatják a gazdasági élet szereplőit -- a vállalkozásokat, önkormányzatokat --, hanem összefogásra is serkentik őket. Két-három kicsi vállalkozás, vagy két-három kisebb régió összefogással sokkal többre juthat. Könnyebb teljesíteni a pályázati feltételeket, s az esetek jó részében megtalálhatóak a közös érdekek is.
A mai Magyarország mind regionálisan, mind a vállalkozások struktúrája miatt megosztott, kiegyensúlyozatlan (sok a kényszervállalkozás, nagyon erős a multinacionális nagycégek tábora, miközben ijesztően gyenge a foglalkoztatási szempontból és polgárosodásunk szempontjából is kulcsfontosságú középvállalkozások csoportja). Óriási az igény tehát ezen problémák megoldására, ezen tünetek enyhítésére.
Ennek jegyében fogant a Széchenyi-terv.
Ahhoz, hogy a tervből program legyen, egyszerre három feltételt kell teljesíteni:
1. források (pénzügyi feltételek),
2. szándék (politikai akarat) és
3. megfelelő programok (ez utóbbi maga a Széchenyi-program).
Tisztán kell látnunk, hogy a rendszerváltást követő nehéz átállás után szükség van még egy megújulásra. Amivel sikereket lehetett elérni a ''90-es évek elején akár a privatizációban, akár a munkahelyek megszűnése miatt a kényszervállalkozásokban, azzal később egy stabil uniós piacgazdaságban már nem feltétlenül lehetünk sikeresek.
Szerte a világban fúziók, összeolvadások vannak. A kereskedelem, a termelés és a szórakozás is ma már jelentős mértékben elektronikus úton zajlik, és nekünk lépést kell tartanunk a világgal. Magyarország, kis állam lévén, mindig erősen függött a világtól, s ma sem zárkózhatunk el tőle. (Bár ez nem jelenti azt, hogy ne kellene kiszűrni, csökkenteni a negatív hatásokat.) Versenyképesnek kell lennünk, s ehhez a versenyképességhez nyújt most segítséget a Széchenyi-program.
Van a programnak még egy nem titkolt szándéka. A helyi összefogások után, illetve a gazdaság és a kormány összefogása után még egyet el akar érni: a vállalkozók és a bankok összefogását. (A szükséges fejlesztések és beruházások egyik legfőbb akadálya eddig a vállalkozási hitelezés igen satnya, gyenge működése volt.) Ehhez persze mind a két fél szándéka szükséges: a hitelezést akaró és kedvező feltételeket is kínáló (egymással kemény versenyben is álló) pénzintézeteké és a jó projekteket, s egyben átlátható és megbízható adósokat felvonultató vállalkozásoké. Remélhetőleg az állami többletforrás lehetősége és a komoly pályázati feltételek is egyaránt arra késztetik a bankokat -- ahol a verseny is egyre élesebb az utóbbi időben, és a nagyobb cégek után a kisebb vállalkozások irányába is egyre kedvezőbb kondíciókkal lépnek fel --, hogy egyre több és egyre gyümölcsözőbb együttműködés alakuljon ki a gazdasági és a pénzügyi élet szereplői között.
Szerte a világban egyre inkább felértékelődik a képzett munkaerő. Ezt ismerte fel az Orbán-kabinet, és igen erősen ösztönzi a felsőfokú képzést, az abba való bekapcsolódás lehetőségét. Ez fejeződik ki akkor is, amikor radikálisan emeli a minimálbért: meggyőződésünk szerint ugyanis Magyarországnak nem a munkaerő "olcsóságával", hanem képzettségével, motiváltságával, kreativitásával kell versenyeznie. (Az olcsóságban egyébként amúgy sem tudnánk hosszú távon versenyezni a román vagy az ukrán munkaerővel.) Ezért foglal el a programban kiemelt helyet és támogatást a kutatás-fejlesztési tevékenység, az innováció ösztönzése, de az informatika középpontba helyezése is részben ennek tudható be. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minél képzettebb egy fiatal, annál nagyobb az esélye arra, hogy munkahelyet találjon. Minél képzettebb valaki, annál nagyobb jövedelemre van esélye. S az egész "történet" arról szól, hogy mi, magyarok milyen helyet akarunk elfoglalni az Európai Unió és a világ munkamegosztásában. Azért kell a képzés és az erős középvállalkozói szféra, hogy ne legyünk mellékszereplők.
A Széchenyi-programban hét alprogram található. Ezek némelyike általánosan a kis- és középvállalkozásokat vagy a regionális fejlesztéseket támogatja (lásd vállalkozáserősítő, illetve regionális gazdaságépítési program), vagy azok fejlesztéseit (kutatási, fejlesztési és innovációs), vagy kifejezetten ágazatokat segít (turizmusfejlesztési, lakás-, autópálya-fejlesztési, információs társadalom- és gazdaságfejlesztési program). Az autópálya-fejlesztés és a szintén speciálisnak mondható lakásprogram kivételével a csomag 55 pályázatot tartalmaz. Legalább 25 százalék önrészt igényel (hiszen e nélkül a pályázatok komolysága igencsak megkérdőjelezhető lenne), többnyire 20-50 százalék vissza nem térítendő támogatást jelent, miközben lehetővé teszi a kiegészítő támogatás elnyerését is, ha valaki a beruházásával egyúttal új munkahelyeket is teremt. Ebben az esetben pótlólagosan személyenként maximum 1 millió, pályázatonként pedig 100 millió forintot lehet még "nyerni" úgy, hogy a támogatás nem lehet több a teljes beruházási költség 50, kis- és középvállalkozások esetén 65 százalékánál.
Összességében tehát megállapítható, hogy ez a programcsomag óriási esélyt kínál a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak ahhoz, hogy Magyarországnak fejlett gazdasága, a magyaroknak pedig a fejlett európaiakéhoz hasonlítható megélhetése, anyagi biztonsága legyen.
A szerző a Fidesz -- MPP frakcióvezető-helyettese