Fiatalok, figyelem! Ezrével érkeznek az új lakások: Budapesten és vidéken is egyszerűbbé válik az otthonteremtés
A kormány újabb lépést tett a fiatalok lakhatásának biztosításáért: a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Panyi Miklós keddi videójában bejelentette, hogy tizenegy projekt keretében összesen ötezer új lakás épül Budapesten és vidéken.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tizenegy projekt közül nyolc a fővárosban, három pedig vidéki városokban valósul meg: Debrecenben, Budaörsön és Pécsen.
Az új lakások a fiatalok számára kedvező Otthon Start program keretében, fix 3 százalékos hitellel vásárolhatók majd meg.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az ötezer új lakással már több mint tizenegyezer, a fiatalok lakhatási céljait szolgáló lakás gyorsított engedélyezési eljárása indult el.
Új lakások áradata teszi lehetővé a fiatalok otthonteremtését
„Érkeznek az új lakások nagy számban, Budapesten és vidéken egyaránt. De itt nem állunk meg” – mondta, hozzátéve, hogy a következő hetekben további több ezer otthon startos lakás fejlesztéséről születhet döntés.
Ez a program egyértelműen jelzi: a kormány célja, hogy a fiatalok minél könnyebben jussanak saját lakáshoz, mind a fővárosban, mind vidéken.
Otthon Start-láz: sokan felveszik a legnagyobb hitelt, pedig a töredéke is elég lenne az álmaik megvalósításához
Az Otthon Start program érezhetően felpezsdítette a lakáshitelpiacot, a CIB Bank adatai szerint egy átlagos hónaphoz képest mintegy harmadával nőtt az érdeklődők száma. A pénzintézet tapasztalatai szerint, bár sokaknak elég a tervei megvalósításához mindössze néhány millió forint hitel, sokan az Otthon Start maximálisan felvehető összegét igénylik. Az otthonteremtők a 3 százalékos lakáshitelt gyakran kombinálják más állami támogatásokkal is.



