Derogáció-visszavonási hullám

Összesen mintegy kilencven átmeneti mentesség iránti kérelmet tervezett Magyarország az EU-csatlakozási tárgyalások 1998. májusi megkezdése idején. A tárgyalások legelső szakaszában -- amikor még csak az uniós joganyag honi átvételének átvilágítása (screening) zajlott -- ez a szám körülbelül hetvenre csökkent. Aztán, mire be kellett adni a nyitó álláspontokat az érdemi tárgyalások megkezdésének feltételeként, ténylegesen már csak hozzávetőlegesen negyven olyan ügy maradt, amelyben hazánk a csatlakozás után ideiglenesen el akart térni a kötelező uniós előírások alkalmazása alól (pontatlan, de elterjedt kifejezéssel élve: derogációt kért).
Itt tartottunk tehát 2000 végén, amikor a magyar fél megindította a legújabb derogáció-visszavonási hullámot (bár egyes illetékesek szerint helyénvalóbb lenne tudatos visszavonulásról beszélni). A mezőgazdasági fejezetben még december végén hét igényt törölt hazánk, a környezetvédelmi fejezetben legalább három, de várhatóan inkább több kérést von majd vissza a február végéig átadandó kiegészítő álláspont, de derogációtörlésre került sor a tőke szabad áramlása témájában is. S ezek csupán a nyilvánosságra került esetek.
Nehéz persze pontos számokat mondani, hiszen egyrészt értelmezés kérdése, mi minősül átmeneti mentesség iránti kérelemnek, és mi számít "technikai kiigazítási igénynek" (például az unióban rumként el nem ismert, hazánkban azonban ma még ilyen néven forgalmazott termékek megőrzése házirum néven elvileg mindkét kategóriába besorolható). Néhány olyan esetben pedig, amikor egyértelmű, hogy melyikről van szó, többféleképpen lehet számolni: egy vagy több kérésnek minősül-e? Például a tojótyúkok ketrecének nagyságára, a borjúk és a sertések óljainak méretére kért mentességet számolhatjuk egy vagy három kérésnek is. Továbbá: léteznek átfedések a fejezetek közt (például a repülőgépek zajszintjére vonatkozó magyar kérés egyaránt érinti a közlekedés és a környezetvédelem fejezetét), s hogy a dolog még kacifántosabb legyen, egyes kéréseknek vannak logikus, de voltaképpen önálló kérésnek tekinthető következményei más témákban is (például a külföldiek földvásárlási moratóriumát célzó magyar kérésből adódik a szolgáltatási fejezetben az az igény, hogy a külföldi jelzáloghitel-intézetek és itteni fiókjaik sem jogosultak erre).
Egyértelmű tehát, hogy a derogációs kérések pontos számszerűsítése lehetetlen és értelmetlen is. Ez azonban nem takarhatja el azt a tendenciát, hogy hazánk fokozatosan visszavonja ezen kérések egy részét. Ma még természetesen senki nem tudja, hány marad a tárgyalások legvégére, de nem is ez a legizgalmasabb. Hanem az, hogy milyen célokat szolgál mindez, és valóban képes-e elérni hazánk ezeket a célokat a fokozatos visszavonásokkal.
A cél: a lehető leggyorsabb csatlakozás, a lehető legjobb feltételekkel. Az örök dilemma pedig: miként lehet elkerülni, hogy az egyik a másik rovására menjen. A jelenlegi helyzetben egyre inkább úgy látszik, hogy az élenjáró tagjelölteknek a gyorsaság érdekében mégiscsak komoly áldozatokat kell hozniuk a megálmodott feltételek terén (más kérdés, hogy valóban az-e egy-egy ország tényleges érdeke, amit derogációs kérései tükröznek). Kissé leegyszerűsítve: miközben a viszonylag gyors csatlakozás előtt megnyílni látszik az út, a feltételek, úgy tűnik, romlanak.
Ez az állítás talán némi magyarázatra szorul. Azzal ugyanis, hogy a nizzai csúcs az EU hivatalos célkitűzésévé emelte az Európai Bizottság tárgyalási útitervét, nemcsak a tagállamoknak tűzött ki végre konkrét határidőket egy-egy téma kitárgyalására, hanem még ennél is sokkal keményebb prés alá helyezte a tagjelölteket. Miközben ugyanis a jelöltek megkapták, amit akartak -- vagyis valamiféle határidőket a tárgyalások ütemezésére --, ennek kellemetlen "mellékhatásaként" jelentősen szűkült mozgásterük. Ahhoz, hogy be tudják tartani az ütemtervet, hirtelen fel kell gyorsítaniuk azt a folyamatot, amelynek során az egyes fejezetekben "fogyaszthatóvá" alakítják álláspontjukat az unió számára.
Márpedig az útitervtől elmaradni nem lehet. Egyre több jel utal arra, hogy a júniusi göteborgi csúcson -- ahol nem elhanyagolható eséllyel születik döntés az első kör összetételéről -- az útiterv betartása lesz az egyik (ha nem a leginkább) döntő kritérium az "EU-érettség" szempontjából. És lesznek olyan tagjelöltek, amelyek be fogják tudni tartani az útitervet: Szlovéniának és Észtországnak nincsenek olyan derogációs kérései, amelyek ezt komolyan veszélyeztethetnék. Magyarországnak viszont vannak. Ezért a mostani visszavonási hullám.
Szlovénia és Észtország tehát szinte bizonyosan bekerül az első körbe, ha annak összetételéről nem geopolitikai, nem stratégiai és nem történelmi okok, illetve érdemek alapján döntenek majd -- s ennek is egyre több jele mutatkozik --, hanem az uniós érettség felé megtett előrehaladás szerint. S hiába Magyarország számos vitathatatlan előnye, illetve érdeme a felkészülés számos egyéb területén (például a PHARE-programok újabban jónak ítélt felhasználásában, a politikai stabilitás, a működő piacgazdaság, vagy az immár hivatalos brüsszeli megfogalmazás szerint is a közeli jövőre várt teljes versenyképesség terén), ha a tárgyalásokon nem halad jól, az túlzás nélkül végzetes lehet.
Márpedig a jelenlegi derogációtömeggel a svéd elnökség alatt tárgyalásra kerülő fejezetek lezárását több esetben is komoly veszély fenyegeti. A legtöbb átmeneti mentességet hazánk a környezetvédelemben kérte az ebben a fél évben terítékre kerülő témák közül, de ez nem jelenti azt, hogy ezt lenne a legnehezebb lezárni. A legfontosabb ugyanis az uniós érettség megítélése szempontjából a "négy szabadság" (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlása), illetve a vállalati jog lezárása lenne. S ebből az öt fejezetből hazánknak négyben is súlyos derogációs igényei vannak.
Az áruáramlás és a vállalati jog fejezetét a gyógyszeripar védelmének kényszere tartja nyitva: ha hazánk nem akar belemenni a magyar gyógyszergyárak jelentős részének megszűnésébe, akkor nem ejtheti az itt kért átmeneti mentességeket. A szolgáltatások fejezetét aligha lehet lezárni a tőkefejezetben elért megállapodás nélkül, ott pedig az ismert tízéves földvásárlási korlátozás jelent igen súlyos akadályt -- bár abban lehet reménykedni, hogy a lengyelek 18 éves kérelméhez képest ez elfogadhatónak tűnik, vagy abban, hogy ezt el lehet cserélni a munkaerő-áramlás korlátozására. Az ideális persze az lenne, ha a végső képlet valahogy úgy hangzana, hogy földvásárlás plusz gyógyszeripar egyenlő munkaerő-áramlás.
Ezek azonban csak remények. Ahhoz, hogy megalapozottabb legyen a magyar óhaj az első körbe kerülésről, más fejezetek sikeres lezárására is szükség lesz. Várható tehát, hogy a derogáció-visszavonási hullám a következő hónapokban folytatódik.
A szerző a Világgazdaság munkatársa