Hova tűnt az IKEA nyeresége? A cégvezetés megmagyarázza
Az Inter IKEA csoport 26 százalékos profitcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni a legutóbbi pénzügyi évében, még az értékesítési volumenek növekedése mellett is, ugyanis a felhasznált alapanyagok drágulása, a vámok és a vállalat történetének egyik legnagyobb árcsökkentési programja erodálta a haszonkulcsokat – írta meg az Origo.

Jelentős árcsökkentéseket hajtott végre az IKEA
Az üzemi nyereség 1,7 milliárd euróra esett az augusztus 31-én véget ért pénzügyi évben, ami az árak tudatos csökkentésére irányuló stratégiából fakadt, hogy fenntartsák a forgalmat a gyengébb fogyasztói kereslet és a megélhetési költségek emelkedése közepette is. „Pontosan úgy teljesítettünk, ahogy szerettünk volna” – idézte a Bloomberg Henrik Elm pénzügyi igazgatót.
A csoport bruttó árrése 16-ról 14 százalékra csökkent, ami a vezető szerint összhangban van a megfizethető árak érdekében végrehajtott árcsökkentésekkel. A vámok és a beszerzési költségek rontották az eredményt, különösen az év második felében. A bevételek stabilan 26,3 milliárd eurón maradtak, míg a nagykereskedelmi volumenek körülbelül 6 százalékkal nőttek.
A globális kiskereskedőkhöz hasonlóan az IKEA-t is sújtotta a kereskedelemmel kapcsolatos bizonytalanság, a gazdasági lassulás következtében a szabadon felhasználható jövedelmek világszerte tapasztalható visszaesése, aminek hatására a fogyasztók meghúzták a nadrágszíjat.
Az Inter IKEA-nál több új költségtétel is megjelent, köztük a fenntarthatóságba és a digitális képességekbe történő folyamatos beruházásoké, valamint a balti államokban végrehajtott felvásárlások miatt felmerülő összegek. Utóbbiak közé tartozik, hogy Lettországban megvásároltak 8000 hektár erdőterületet a hosszú távú faellátás biztosítása érdekében, és elkezdődött egy újrahasznosítottfa-válogató létesítmény fejlesztése a litvániai Kazlu Rudában.
A jövőre nézve az IKEA a kereskedelmi fókuszt a „minőségi alvásról” egy másik termékcsoportra helyezi át – erről itt olvashat bővebben.


