Ipar: húzós erő

Kimagaslóan jó évet zárt tavaly az ipar. A 18 százalék feletti bővülés a legnagyobb ipari teljesítménynövekedés a rendszerváltás utáni időszakban. Összehasonlításul: a szintén jónak számító 1997--1999-es időszakban "csupán" 10-12 százalékos volt a növekedés. A bővülés húzóerejét az export adta.
Az akadékoskodókban több kérdés is felmerülhet az ipar teljesítménye kapcsán. Úgy tűnik ugyanis, hogy a szektorban tapasztalható gyors növekedés hatása nem jelentkezik más makromutatókban. A kimagasló ipari kiviteli dinamika ellenére az utóbbi időben gyorsan romlik a külkereskedelmi egyensúly, a nyolc százalékpontos teljesítményjavulás pedig mindössze egy százalékpontos változást jelent a GDP-növekedésben.
Az ellentmondásos helyzetet két tényező magyarázza. Az egyik, hogy az előző év közepétől az ipar tartósan lefelé mutató trendet követ. Bár a teljesítmény továbbra sem rossz, az éves átlagos növekedési ütem elsősorban az első hat-nyolc hónap dinamikus bővülésének köszönhető.
A másik válasz a magyar gazdaság kétarcúságában rejlik. Jelenleg ugyanis nemzetközileg versenyképes termelés azon multinacionális cégeknél folyik, amelyek viszonylag kevés hozzáadott értéket állítanak elő. A nyersanyag nagy része külföldről jön, tehát az előállítás importigénye igen magas. Tetszik, vagy sem: jelenleg a magyar gazdaság modernizálása az alacsony bérköltségre, ha kevébé szépen akarjuk mondani, a bérmunkára épül.
Ez a magyarázat arra, hogy a magas exportdinamika ellenére sem javul a külkereskedelmi egyensúly, és hogy erre a stratégiára építve miért nehéz elérni a politikai fogalommá vált hétszázalékos GDP-növekedést. A kivitelnek ugyanis Magyarországon olyan kicsi a hozzáadott értéke, hogy egy exportvezérelt növekedéssel a jelenlegi körülmények között igen nehéz lenne a "mesebeli" érték közelébe jutni.
Ha (nem éppen helyesen) a minél magasabb növekedést tekintjük a gazdaság fokmérőjének, a mai gazdasági viszonyok között két úton lehet (tovább) dinamizálni a gazdaságot. Az egyik az, hogy az export mellett a belső keresletet is élénkíti a gazdaságpolitika. Ez egy igen csábító lehetőség, hiszen az utóbbi néhány évben meglehetősen szigorú költségvetési, illetve monetáris politikával operáltak a mindenkori irányítók. A növekedés ára azonban a belső és külső egyensúly romlása lehet.
A másik megoldás az exportvezérelt növekedésben rejlő lehetőségek jobb kiaknázása lehet. Ha a beszállítói kör szélesedésével, illetve a nagyobb hozzáadott értéket előállító cégek betelepülésével csökkenteni lehet a gazdasági növekedés importfüggőségét, gyorsabb lehet a bővülés. Ezt a folyamatos szerkezetátalakulást azonban már más munkapiaci környezetben kell megvalósítani.
1995-ben még nem okozott gondot egy betelepülni, terjeszkedni kívánó cégnek, hogy munkaerőt toborozzon. 2000 második felében a kapacitásgondokkal küzdő vállalatok 18 százaléka munkaerőhiányra panaszkodott. Ha úgy tetszik, az extenzív bővülés korszaka lejárt. A további modernizáció már csak az alacsonyabb termelékenységű cégek, ágazatok rovására mehet végbe.

Madár István-->