Státus és imázs
Megtévesztő volt a státustörvény kidolgozását és vitáját kezdetben övező külhoni csend. Némi fáziskéséssel ugyan, ám annál erőteljesebben dübörgött fel az elmúlt hetekben a visszhang Romániában és Szlovákiában, s nacionalista gellert kapva elért egészen a politikai hatalom csúcsáig. A román média különösen fogékonynak bizonyult a témára, sikerült is olyan indulatokat elültetni a honi közgondolkodásban, hogy azt a jelek szerint már az uralkodó körökben is megelégelték. Iliescu elnök legalábbis idejét látta gátat szabni a szélsőségesen nacionalista, populista áradatnak, amely mint mondta, csak ürügyként használja fel a törvényt a többség és a kisebbség közötti feszültség növelésére.
A román elnök persze tisztában van vele, hogy helyi értékét Európában az határozza meg, mennyire hitelesen tudja a Vadim Tudor-i fékevesztett habzás egyedüli szűrőjének feltüntetni magát. Hivatalba lépése óta tulajdonképpen sikeresen egyensúlyozik, igazolva a tételt, hogy a szélsőségek túlburjánzását egy kritikussá vált pillanatban az képes a leginkább kordában tartani, aki valaha maga is megmártózott abban a közegben. A román médiában folytatott negatív kampány így alá nem becsülhető károkat okozhat ugyan a honi közegben, ám jelentőségét tekintve elszigetelt maradhat, mivel: 1, sem Ukrajna, sem Jugoszlávia (Horvátországról vagy Szlovéniáról, ahol a törvény amúgy is csak keveseket érintene, nem is beszélve) politikai szinten nem vette át a hangulatkeltést, 2, nem áll össze egységes szlovák--román front sem az ellenpropaganda összehangolására, mert 3, az unió, bár vannak érzékelhető fenntartásai a státustervezettel szemben, messzemenően tartózkodik attól, hogy ennek kifejezése bárkinek is ürügyet adjon a feszültség növelésére a térségben.
Szlovákiának megalapozott reményei vannak arra, hogy jó ütemben zárkózzon fel az uniós tagjelöltek első csoportjához, túlhangsúlyoznia a regionális ellentéteket már csak ezért sem érdemes. Románia pedig, amely reménytelenül le van maradva a brüsszeli maratónon, éppen a meciari Szlovákia cseh- és magyarellenes titkosszolgálati akcióin keresztül mérheti le, mennyire lenne hatékony, ha Budapest uniós csatlakozásához "dögöljön meg a szomszéd tehene is" alapon állna hozzá. Mindezek miatt remény van arra, hogy politikai szinten, az időnkénti verbális kilengésektől eltekintve, a magyar--román konzultációk éppúgy nyugodtabb mederbe tereljék a státusvitát, mint a Dunát Bős körül.
Ha azonban így is lenne, az sem adna feloldozást arra a vétekre, hogy miért kellett megvárni a konzultációkkal, az érintett országok részletesebb tájékoztatásával a nacionalista indulatok elmélyülését. Átgondolta-e a magyar kormányzat a státustörvény megjelenítését a szomszédos országokban? -- teszi fel a kérdést teljes joggal a Krónika című erdélyi napilap, érzékeltetvén, hogy ha valahol, hát itt lett volna igazolható az Országimázs Központ aktivitása.
Mert jó dolog az, hogy a szlovénoknak már "jogukban áll szeretni" Magyarországot. De utálni azért a románoknak se lenne muszáj.
