A háló(zat) csapdájában
Fellélegezhettek a törvényhozók, mégis sikerült a piac liberalizálását célul kitűző hírközlési törvényt az utolsó előtti pillanatban megszavazni. A hányattatott sorsú jogszabály többszöri osztás-szorzás után tizenegy változatot ért meg. A 111 paragrafust tartalmazó törvény legutolsó variációjához 120 módosító javaslat érkezett. Ezek egy részének több szempontból sem örültek a piaci szereplők. Egyfelől néhány (kormánypárti) módosító javaslat mögött az állam ismételt centralizációs törekvéseit vélték felfedezni, amely mégsem engedné túlzottan lazára a gyeplőt az ezermilliárd forintban mérhető és évi 30 százalékos növekedést felmutató piacon. Másfelől úgy vélték, hogy a tavasszal parlament elé terjesztett változat már kellően konszenzusos volt, bírta a szakma egyetértését, miközben a módosítókhoz nem volt idő a szakmai (ellen)érvek kifejtésére.
Ami jó, hogy Magyarországnak is lesz végre egy az európai normákhoz igazodó hírközlési törvénye. Ami nem igazán jó, hogy a törvény elég szellősre sikeredett, nagy teret hagy a következő hónapokban megszülető végrehajtási rendeleteknek. Ezekbe kellő lobbiérdekek érvényesítésével még sok minden -- a piacnak nem tetsző -- elem kerülhet. Már most ellentmond a világon alkalmazott szabadáras gyakorlatnak például a magyarországi internetpiacon alkalmazni kívánt hatósági áras díjszabás. (Az ennek kapcsán utólag elfogadtatott, a telefontársaságok és az internetszolgáltatók közötti díjmegosztásnak viszont utóbbiak kimondottan örülnek.)
De minek örüljön az előfizető, akiért állítólag a jogszabály létrejött?
A törvény kimondja, hogy az egyéni ügyfelek jövőre már nem csak a mobil-, hanem a vezetékes szolgáltatók között is választhatnak, de vajon milyen lesz a kínálat? A telefontársaságok előzetesen szellőztetett jövő évi tervei alapján a magán-előfizetői piacon legfeljebb a Vivendi hajlandó versenybe szállni, s ott is főként a Matáv nagyobb forgalmú körzeteiben. A ma alternatívokként emlegetett cégek többsége az egyébként is jól fizető üzleti kört célozná meg. Ez utóbbinál valószínűleg a tarifákban is érvényesül majd a verseny.
A hálófüggők is örömmel hallanának a központilag alacsonyan tartani kívánt internettarifákról, ha azok figyelembe vennék azt a tényt, hogy a megszállottabbak, akár akarjuk, akár nem, már életmódjukban is alkalmazkodtak az éjjeli bagoly szerepre késztető 150 forintos átalánydíjhoz. A fiatalok egyre bővülő körében -- igaz, vitatható hasznossággal -- már a társasági élet részévé vált a világhálós csevegés. Velük pedig nehéz lesz a törvény életbelépése nyomán megszűnő átalánydíj helyébe lépő -- akár csak a percenkénti egyforintos -- tarifát is lenyeletni és az internet olcsóbbá válását elhitetni.
Sági Gyöngyi-->
