A magára hagyott államfő

Megkapta az első leckét az őt egy éve teljes összhangban államfővé jelölő koalíciótól Mádl Ferenc. Mindenekelőtt a Fidesz öthavi tétlensége utáni időzavar következtében kapkodássá vált az ombudsmanok sürgető megválasztása, a tegnapi utolsó egyeztetés Mádlnál igazán kiábrándító eredményt hozott. Az elnöknek olyan sokismeretlenes egyenletet kell megoldania, amely méltatlan hozzá is és a könnyen áldozattá váló ombudsmani intézményhez is.
Formailag persze az államfő nem köteles kikérni a pártok véleményét, ám a jelenkori magyarországi politikai kultúrából teljesen hiányzik az az elegancia, amellyel a parlamenthez csak formálisan kötődő intézmények vezetőinek kiválasztásába nem szólnak bele a frakciók. A kétharmad kényszere pedig nagy úr, különösen úgy, hogy maguk a pártelitek sem lehetnek biztosak a titkos szavazás kimenetelében. Mádl röpke pár óra alatt kerülhet abba a helyzetbe, amelyet kezdettől szeretett volna elkerülni, tudniillik, hogy a beterjesztett neveket részben vagy egészében elveti a Ház.
Sok szempontból érthető a Fidesz hezitálása januártól május végéig. Aligha áll távol a valóságtól az a vélemény, amely szerint a mostani kormány -- amelynek, elődjeihez hasonlóan, sok borsot törtek az orra alá a megválasztásuk után függetlenné váló ombudsmanok, miként tették azt az alkotmánybírák 1990 és 1996 között -- szíve szerint kirakati bábuvá fokozná le az Országgyűlési Biztosok Hivatalát megtestesítő figurákat. Az (olykor "csak" az úgynevezett láthatatlan) alkotmányosság és az íratlan illemszabályok nyolc-kilenc év alatt kijegecesedni látszó kereteinek minduntalan ismétlődő szétfeszítési kísérletei arra vallanak, hogy ez a kormány -- ellentétben elődeivel -- nem csupán kényelmetlen ellenfelet lát az integritásukat féltve őrző szervezetekben, hanem irtózik a független személyiségektől, akik nem hajlandók az elvtelen politikai alkura, akik komolyan veszik a törvényekben megfogalmazott szakmai felülállást.
Ez a baj az ombudsmanokkal, s különösen az adatvédelmi biztossal. Majtényi elsőrendűnek tekinti az állam működésének folyamatos áttetszőségét, és hezitálás nélkül áll a "polgárok" mellé saját kormányukkal szemben a személyes adatok védelmében. Kényelmetlenné váltak az ombudsmanok, mert ők úgy vélik, hogy az állampolgári jogok erősítése citoyenek nélkül szélmalomharc. Ez nem illik bele az Orbán-kormány világképébe, amely átpolitizál mindent annak érdekében, hogy depolitizálhassa a kormányzati terepet, kiemelve azt az országlakosok figyelő szeme elől.
Ehhez persze csökkenteni kellene az ombudsmanok jogait, amelynek esetleges eldöntése azonban, kétharmados lévén, esélytelen szándék. Az őrlődés a láttatott és valós akarat közt vezetett az öt hónapos egy helyben topogáshoz, miközben jócskán belendült a választási előkampány. Ilyenkor pedig minden nézetkülönbség körül felszikrázik a politikai feszültség, mind nehezebbé téve a minősített többség összeeszkábálását.
Mádl Ferencet nehéz helyzetbe hozták. Ki kell találnia, milyen politikai algoritmusban oldhatja meg a feladványt. Államfőhöz méltatlanul azt kell felrajzolnia egy erővonalrendszerben, hogy "ha Margitánt el akarom fogadtatni az MSZP-vel, akkor ''főombudsmannak'' vagy általános helyettesnek jelöljem-e őt, meg merjem-e ajánlani a szociknak az adatvédelmi biztos helyét, ez esetben vajon nem buktatja-e meg a Fidesz Takács Albertet" és így tovább. Végső soron persze nem kizárt, hogy az elnök kénytelen lesz több "outsidert" találni, akiket aztán gond nélkül elfogadnak a pártok. Ha így lenne -- és hozzá jó szakembereket sikerülne jelölni --, talán ez használna a legjobban magának az intézménynek. Mert ugyan az eddigi ombudsmanok sem az őt ajánló pártok szája íze szerint dolgoztak, de kívülállóknál nem kéne azt méricskélni, hogy "ez a mi emberünk, amaz az övék".

Bak Mihály-->