Az, hogy a szeptember 11-i terrortámadás után a nyugati világ egységesen felsorakozott az Egyesült Államok mögé, egyáltalán nem meglepetés. Az már annál inkább elgondolkodtató, milyen új "szövetségesekre" lelt Washington az Afganisztán elleni háború hevében.
Először is itt van Oroszország. A volt ősellenség a hidegháború elmúltával már néhány éve partneri rangra emelkedett, most azonban már-már zavarba ejtő az egymásra találás. Az USA látványosan átértékelte a Csecsenföld elleni orosz fellépésről alkotott véleményét: a jogos függetlenségükért küzdő hősök lassan az iszlám fundamentalizmus veszélyes harcosaivá válnak (szegény csecsenek tudnak erről?). Állítólag Putyin elnök bírta rá a (most még) orosz befolyási övezetnek számító közép-ázsiai országokat is arra, hogy adják át lég- és repterüket az amerikai bombázóknak. Az amerikai kormányzat pedig olyan új barátokra lelt a térségben, akikkel évek óta enyhén szólva is fagyos volt a kapcsolata.
Nem kisebb talány Pakisztán megítélése, amely hirtelen első számú stratégiai szövetségesévé lépett elő Amerikának az Afganisztán elleni harcban. Ki emlékszik már arra, hogy az időközben elnökké átvedlett Musarraf puccsal jutott hatalomra, vagy hogy épp Pakisztán támogatta leginkább a tálib rezsimet. A washingtoni törvényhozás már az 1998-as kísérleti atomrobbantást is megbocsátotta, és az akkor hozott szankciók feloldása mellett több száz millió dollárral segít Iszlámábád pénzügyi gondjain. India, Amerika korábbi szövetségese eközben féltékenyen figyeli a nagy összeborulást a történelmi ellenséggel, és átlő néhány lövedéket a kasmíri határzónában, attól tartva: a Pakisztán esetleg engedményt kap a tartomány sorsát illetően Washingtontól.
Az áprilisi kémrepülőgép-affér után most Kína is barátságos arcot mutat az USA-nak. A kínai emberi jogok láthatóan már senkit nem érdekelnek, Washington most épp az exportkorlátozások feloldását fontolgatja, Bush elnök hét végi sanghaji útján pedig akár Tajvan sorsát is megtárgyalhatják.
Ha valaki mindebben elvi politizálást keresne, túlságosan ne erőlködjön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.