Becélzott terroristák

Tony Blair keddi beszéde a nyomásgyakorlásnak talán az utolsó mozaikja volt az utóbbi évtizedek történelmének legelszigeteltebb rendszerével, a tálibokkal szemben. Még a Közel-Keleten ingázó EU-trojka is azt tapasztalta a napokban, hogy a legtöbb arab állam sem ellenezné a válaszcsapásokat, ha bizonyítékokkal támasztják alá annak jogosságát, pontosan behatárolják hatókörét, és megkímélik a civileket. Márpedig az eddigi előkészületek ennek szellemében zajlottak: némi huzavona után Washington elkezdte kiszivárogtatni a szövetséges kormányoknak, milyen meggyőző tények támasztják alá Oszama bin Laden bűnösségét.
A katonai felvonulás jellegéből szakértők arra következtetnek, hogy szőnyegbombázás helyett gondos felderítést követő célzott csapások indulnak majd meg. Végül pedig az elmúlt napokban oly mértékben került előtérbe az afgán lakosság humanitárius segélyezésének a szükségessége, hogy a menekültkasztrófára való összpontosítás még a katonai csapások időpontjának az elodázását is felvetette. A Bush-adminisztráció ekként példátlanul széles politikai-erkölcsi koalíciót épített fel az ENSZ-alapokmány önvédelmet szentesítő pontjának érvényesítéséhez a nemzetközi jog és diplomácia páriái, Bin Laden és a tálibok ellen.
Ez azonban csak a kezdet, az első fázis. A terrorizmus elleni kampánynak -- és ezt ismétlődően hangsúlyozzák az amerikai vezetők -- több szakasza van: Bush az Irak-ellenes támadást sem zárta ki. Közben azonban az ENSZ-ben újból bebizonyosodott, hogy amilyen széles körű egyetértés övezi a New Yorkot pusztító fantom elítélését, éppoly nehezen megy annak meghatározása. A Biztonsági Tanács, amely áttörésnek minősített terrorizmusellenes határozatot hozott a múlt héten, elzárkózott a meghatározástól, kikre is vonatkoztatja azt. Egy bizottságnak kellene majd esetről esetre eldöntenie, mikor, ki jelent terroristafenyegetést.
Az Afganisztán elleni várható akció még próbára sem tette a nemzetközi koalíciót, de már kirajzolódnak az egyetértés fenntarthatóságának a határai.