Pi(c)káns történet
Komolyan mondom, nem sajnálom az Aragótól azt a néhány milliárdot, amit a Picken keresni fog. Megdolgozott érte. Sokáig törte a fejét, miként jusson meghatározó részesedéshez egy olyan társaságban, melynek alapszabálya elméletileg kiküszöböli az öt százaléknál nagyobb tulajdonos megjelenését. Így tavaly nyáron egy nap arra ébredt a világ, hogy a Picknek új, tízszázalékos tulaja lett. Másnap pedig arra, hogy az a tíz százalék egy éjszaka alatt csaknem hússzá vált. A papír meg ez alatt a két nap alatt 10 200 forintról 9300-ra esett, a rosszindulatú pesti tőzsde ugyanis valamiért ellenszenvvel figyelte az olyan cégeket, ahol az Arago is megjelent.
Pedig hamarosan kiderült, hogy nincs miért aggódni, az új gazda kijelentette: nem kér helyet az igazgatóságban. Erre ugyanis végképp nem értek rá, hiszen azon törték a fejüket, miként lehet 33 százalék fölé kerülni anélkül, hogy a törvényben előírt bosszantó nyilvános ajánlattal kellene foglalkozni. Szerencsére ez sem okozott komoly gondot, bár kissé költséges volt: egy könnyű tőkeemelés 6900 forinton, és máris 41 százalékos tulajdonos lett a 32 százalékosból. Ekkor a részvény már kevesebb mint hétezer forintot ért. A tőkeemelés márciusi bejegyzése után az ötezer forintot sem érte el az árfolyam, mely mostanra háromezer alá hullott.
Az Arago tegnap gáláns vételi ajánlatot tett, melyben 3770 forintot ajánl a részvényekért. Én meg nem tudok megszabadulni attól az érzésemtől, hogy ez jó üzlet egy olyan társaságnál, mely még a legpesszimistább elemző szerint is legalább 7100 forintot ér. Le merem fogadni, hogy nem telik túl sok időbe, hogy valaki legalább a dupláját ajánlja az ajánlati árnak -- az Arago számára. Viszont attól az érzésemtől sem tudok szabadulni, hogy valamiért ezzel sem a Pick kisrészvényesei fognak jól járni.
