BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet

Várható volt a döntés, hogy jelentős tőkeinjekciót kap a Magyar Állami Operaház. Nemcsak az új főzeneigazgató, Győriványi Ráth György állítólagos jó kormányzati kapcsolatai miatt, hanem azért is, mert költségvetési intézményről van szó. Természetesen a négymilliárd forintos többlettámogatás igazán ráfér az intézményre. Csak az a baj, hogy közben a kormány ismét óriási feszültséget kelt a kulturális életben.
Például az itthoni színházi világban, ahol a budapesti teátrumokban 60 ezer forint az átlagkereset, míg az épülő Nemzeti Színházban ennek a sokszorosáért játszanak majd a kiválasztottak. Vagy a zenei életben, ahol a Nemzeti Filharmonikusok jelentősen megemelt állami támogatási összege az ötszöröse annak, amennyi a főváros által fenntartott Budapesti Fesztiválzenekar idei költségvetése, noha ez utóbbi együttes sikert sikerre halmoz, friss, rangos elismerésekkel is büszkélkedhet. De hogy ne menjünk messzire az opera műfajától: olyan reklámfilmes, aki korábban nem rendezett egyetlen játékfilmet sem, pályáztatás nélkül 766 millió forintot kap a kulturális tárcától a Bánk bán elkészítésére, miközben a teljes filmszakmának összesen 420 millió forint állami támogatás jut játékfilmekre.
Az tehát örvendetes, hogy a Magyar Állami Operaház januártól négymilliárd forint többlettámogatást kap, s így a tárca 6,3 milliárd forintot juttat az intézménynek. Az opera drága műfaj. Több pénzre van szükség ahhoz is, hogy ne szerződjenek külföldre neves magyar énekesek, sőt: külföldi vendégművészek léphessenek fel Budapesten. Az Andrássy úti épület maga is felújításra szorul, így a plusz négymilliárdból a szükséges rekonstrukciókra szintén jut pénz. Csak az a baj, hogy jól látható: a kormány számára létezik a szívének kedves és a szívétől távoli művészeti ágazat, intézmény, személy. A Fidesz tényleg hallgat a szívére...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.