BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hét igen

Annyiszor ismételgettük, hogy megkezdődött a választási kampány, hogy végül tényleg. Azzal, hogy Mádl Ferenc kiírta a választásokat - ahogy vártuk, április 7-ére és 21-ére -, hivatalosan is mind hevesebben korteskedhetnek önmaguk mellett és harsoghatnak egymás kárára a zengzetes kijelentésre és furmányos cselekedetekre egyaránt hajlamos politikusok és pártjaik.

A fenti jelentéshez mintegy idomulva egyébként is olyan eseménydús hétre gondolhatunk vissza, amilyenre régóta nem volt példa. A parlament utolsó "szabványos" üléshetén nemcsak törvényjavaslatok garmadájára és az aktuális előterjesztésekhez benyújtott módosító indítványok tömkelegére bólinthatott rá az általában mégiscsak működő koalíciós többség, a honatyák kivételes egyetértés mellett székébe emelhették az új adatvédelmi biztost is. Nem mellesleg, az említett többség talán utolsó nagy erőpróbája e héten esedékes, amikor is az ellenzék és a kisgazdák által is utált földtörvénycsomag zárószavazása lesz napirenden.
A legérdekfeszítőbb események mindazonáltal az Országház falain kívül zajlottak, minthogy hosszas hezitálás és aktatologatás után a rendőrség úgy döntött, nyomozást indít Medgyessy Péter úgynevezett lobbiügyével összefüggésben. Tüstént leszögezhetjük, az előttünk álló időszak legjelentékenyebb médiaeseményei ezzel a témával lesznek kapcsolatosak. Hiszen gondoljunk csak bele, hány kamera lesi majd, amint a szocialisták miniszterelnök-jelöltje megjelenik kihallgatásán! Sok újat erről nem mondhatunk - ami eddig eszünkbe jutott, megírtuk korábban -, ám az bizonyos: az MSZP-nek rendkívül ügyesen kell taktikáznia, hogy Medgyessy Péter hitelesen keveredjen ki a slamasztikából.
A szocialisták saját érdekükben természetesen jól teszik, ha úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. A kormányfőjelölt ennek jegyében pénteken tántoríthatatlanul hirdette meg programját, ahol a négyigenesre tervezett, de elsorvadt népszavazási kísérlethez képest ezúttal nem kevesebb mint hét igen köré kerekítette üzenetét. Okunk van arra, hogy a szocialista igenek számának misztikus jelentőséget tulajdonítsunk. Már csak azért is, mert a jelenlegi legnagyobb kormánypárt egy hetesnek köszönhetően nyert legutóbb választásokat. Mint emlékezhetünk, ők azt találták ki, hogy magyar gazdaság évente 7 százaléknyit gyarapszik majd. Az a hetes arra okvetlenül jó volt, hogy az akkori kampány tematikáját a Fidesz mondandója határozza meg. Medgyessy Péter igenjeinek ezután kell bizonyítaniuk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.