Vízre szálltunk

Belegondoltak már abba, hogy a modern autókban mennyire feleslegesek a műszerek? Mivel lassan már mindent elektronika irányít, sok órától és kijelzőtől megszabadulhatnánk. Gyakorlatilag feleslegessé vált a fordulatszámmérő, hiszen a motort ha akarnánk sem tudnánk túlpörgetni. Ha nem lenne, nem hiányozna az akku töltöttségét jelző óra, s nincs szükség az olajnyomásmérőre sem – az autó úgyis figyelmeztet és megáll, ha baj van. Jó lenne viszont egy olyan műszer, amely az autó tulajdonosának kivagyiságát, rátartiságát és magamutogatási hajlamát jelezné. Gondoljunk csak bele: BMW M5-ösök, Audi TT-k és a bálna Mercik mutatói a piros tartományban, a tesztünkben szereplő Volvo XC70-é pedig – márkatársaival együtt – szinte a nullán állna. Íme, az automobil, mint a társadalom tükörképe.

Tisztelet a kivételnek

Arról azért szó sincs, hogy az XC70 szürke, jellegtelen autó lenne. Az Ocean Race változat például a világ egyetlen autója, amelyet hajóversenyről neveztek el. S ezzel még nem is mondtunk el minden különlegeset róla. Hiszen ott van még a csak ehhez a változathoz kapható óceánkék fényezés – akinek egy kis benzin is folyik az ereiben, az máris rohan a slusszkulcsért, hiszen hogyan is állhatna ellen egy dízelmotoros, kék, kombi Volvónak? De félre az iróniával, hiszen a lényeg éppen az, hogy az XC70 – bár az újonnan érkezett riválisok mellett valóban kissé korosnak és unalmasnak érződik – még mindig kellemes, kényelmes és hívogató autó.

Erőre kapott

Igaz, hogy maga a 70-es a Volvo egyik legöregebb sorozata, az XC70-hez két éve kapható és méltán népszerű D5-ös dízelmotor egyenesen megfiatalodott az új modellévre. A korábbi 163 lóerőből 185 lett, a nyomaték pedig elérte a kerek 400 newtonméteres értéket. Az öthengeres masina a működési kultúra és a motorzajok jellege terén hengereinek számából fakadóan némi előnyt élvez a négyhengeresekkel szemben, ám csendesnek azért semmiképp nem nevezhető. Vígan pöfögve teszi a dolgát, alapjáratról lelkesen húz, egyébként semmi különös. Spórolósan vezetve még nyolc liter alatti átlag is elérhető vele, városban és hajszolva pedig ennek másfélszerese a várható érték. Újdonság még a motorral kapcsolatban a karbantartást nem igénylő részecskeszűrő, amely jelentős mértékben csökkenti a kipufogóból távozó koromrészecskék mennyiségét. A motorhoz hatfokozatú váltómű csatlakozik, ám korántsem mindegy, hogy automatikus vagy manuális. Utóbbi kerülendő, mert a kar megvezetése kissé pontatlan és bizonytalan – ez idegenül hat ebben a jól összeszerelt, prémiumminőségű autóban. Aki közel 13 millióba kerülő Volvo vásárlásán töri a fejét, annak a vezetési komfortot nagymértékben javító automatikus váltóért kért 540 ezer forint nem jelenthet akadályt. Hasonlóképpen érdemes áldozni a futómű igényesebbé tételére. 190 ezer forintot kérnek a Four C elektronikus vezérlésű futóműért, de megéri, mert a vezető így gombnyomással feszesebbre állíthatja az egyébként túl lágyra hangolt rugózást, csökkentheti – az XC esetében megemelt hasmagasságú – karosszéria sodródási és dőlési hajlamát kanyarban, illetve bólintását hirtelen fékezéskor.

Nagy kékség

A névadó Volvo Ocean Race hajóversenyen a résztvevők 56 ezer kilométert megtéve körülhajózzák a földet, s közben jószerivel csak kékséget látnak maguk körül. Nem csoda hát, ha az XC70 különleges modellje, az Ocean Race is kék – méghozzá kívül-belül. Belül csak foltokban, bár ebben az esetben a kevesebb talán több lett volna. A szép homokszínű bőrkárpit kék varrása még ízléses, az ajtókon és a középkonzolon lévő fémes, kék betétek viszont kissé közönségesek a mértéktartó és visszafogott Volvóban. Kékség tehát kipipálva, most lássuk a nagyságot! A 70-es sorozat térben mindig is nagy volt, akár az utaskabinról, akár a csomagtartóról van szó. Leghátul ráadásul ott a csomagrögzítő rendszer, amely olcsó és ötletes – minden kombiban kötelezővé kellene tenni.

Értéktöbblet

A kellemes és takarékos D5 dízelmotorral az orrában a XC70 legolcsóbb verziója (Kinetic) 11,6 millióba kerül. Az Ocean Race kivitel azonban a közepes szintnek számító, 12,4 milliós Momentum feljavított alfaja, s 12,7 millió forintot kérnek érte. Ennyi pénzért már-már fényűző felszereltség jár, hiszen tesztautónkban a Volvókban megszokott hiánytalan biztonsági arzenál mellett többek között a bőrkárpit, az esőérzékelő, a könnyűfém felnik, a bi-xenon fényszórók és a tolatóradar is alapárért járt. A Volvo 70-es sorozata tisztességben megőszült modell – olyan, mint egy kedves nagyapó, aki jól tartja magát. Még focizik az unokákkal, olykor persze kicsit darabosan mozog, de megbízható, jóságos és mindig hozza magát.