Harci kutya: Alfa Romeo 159 Sportwagon

445 liter. Ekkora hely marad a sportszív, az elegáns belső és a Torsen C hajtás mögött a csomagoknak. Egy limuzintól is soványka lenne, annak ellenére, hogy 85-tel több, mint az előd 156 SW-é, s 45-tel múlja felül a limuzin méretét. A hátsó üléstámla épphogy csak ráborul az ülőlapra, sík padlóról ne is álmodjunk. Elég szűkös a nyílás, nem nyílik külön az ablak, magas a perem, magyarán a 159 SW inkább a forma szerelmeseinek készült. A csomagtérajtó távirányítóról vagy a belső visszapillantó elé helyezett gombbal nyitható, ezért aki trendi áruszállításban gondolkodik, az inkább válasszon valami mást. Még a csomagtér falában kétoldalt elrejtett fedeles rekeszek ellenére is megannyi nagyobb, okosabb, praktikusabb kombi található a piacon. Szebb viszont nem nagyon! Az Alfa egyre nagyobb tempóban szakad el egykori sportos imázsától, s közelít a jómódú, de teljesítményorientált vásárlók felé. Van, akit ez megríkat, piaci szempontok alapján viszont érthető a törekvés, adott esetben szerencsésebb lépés kiszolgálni az igényeket, mint diktálni a divatot. A 159 SW apró hiányossága, a kombitól elvárható nagy csomagtér a többi jellemző ismeretében elhanyagolható.

Pakold!

Gyönyörű, masszív, kényelmes, erős. A forma nem meglepő, már a 156-oshoz is könnyedén rajzoltak dinamikus puttonyt, a 159-es talán még elődjénél is szebb, az lett volna mellbevágó, ha a kettő házasságából ronda gyerek születik. A sajtótájékoztatón nem mulasztották el felhívni a figyelmet a karosszéria kiváló merevségére, bár arra nem figyelmeztettek, hogy ezt rengeteg nehéz anyag beépítésével érték el. A V6-os motorral felszerelt csúcsváltozat 1730 kg üresen. Ehhez jön még az összkerékhajtás három differenciálműve, s így máris foghíjasnak tűnik a 260 tagot számláló ménes. Papíron ugyan jól megy, a hangja is érces, de aki vezetett korábbi Alfa V6-ost, az nem fog örülni. Csak egy adalék, 6500 környékén már tolhatjuk a következő fokozatot. Másoknak tetszett, nekem a hangja sem jött be igazán. Hiányzik a basszusok mormogása, a gyomrot masszírozó dörmögés, ehelyett inkább a magas tartomány percegését hozták előtérbe a hangmérnökök.

Önző kifogásaim ellenére, vagy épp ezek mellett remek autó a Sportwagon. A tesztútra vitt 3.2 V6-hoz társított Q4-es hajtás egy pitbull kitartásával harapja a betont. Üvölthetünk vele, csapkodhatjuk, terelhetjük fél kézzel, az SW ragaszkodó fajta, nem ereszt. Morcos orra elől apró verebekként rebbennek szét az előttünk haladók, akadt, aki még a szerpentinen is lehúzódott, pedig nem is mentünk túl közel, egyszerűen nem bírta a három kerek fényszóró által okozott pszichikai nyomást. Elsőrangú a váltó, halálpontos a kormányszerkezet, s végre olyan mélyen ülhettem, ahogy mindig is szeretnék. Egy aprócska kört leszámítva öröm végigpillantani a műszerfalon, boldogságunkat csak a benzinmérő rohamléptekben konyuló mutatója árnyékolja be. A tempós, de nem tövig nyomott gázzal megtett szakaszokat 17-18 liter körüli fogyasztással honorálta az autó. 100 km/óráról 36 méter kell a megálláshoz, a féket érdemes határozottan taposni, mert a tetemes önsúly nagy lendületet generál.

Vannak takarékosabb, gyengébb motorok is, elsőkerékhajtással. Magyarországon áprilistól válogathatunk az 1,9-es és 2,2-es benzinesek, avagy az 1,9 és 2,4 literes dízelek közül. A 45 literrel nagyobb csomagtartó felára külhonban 1200-1600 euró között alakul, forintban egyelőre még nem határozták meg a kombiság árát. A Q4-esek csak év végén érkeznek.