Világgazdaság

Stumpf: a szocialisták már keresik Gyurcsány utódját

A politológus szerint várható volt, hogy amint a miniszterelnök pozíciója meggyengül, felerősödik az elégedetlenek hangjai, hiszen sokan látják: aki túl közel áll Gyurcsányhoz, arra ráomolhat a csőd.

Stumpf István szerint még az előrehozott választás is jobb a jelenlegi politikai helyzetnél - írja a 168Óra.

Stumpf úgy látja, Gyurcsány Ferenc egy éve azzal zsarolja pártját, hogy ha nem teszik, amit mond, kilép a kormányzásból, ez pedig az egység felbomlásához vezet, mivel ultimátumokon alapuló irányítást hozott magával.

A politológus szerint nem az MSZP jelenlegi népszerűségi hátránya behozhatatlan, a gond az, hogy az elmúlt időszak gazdasági döntései a kormányfő iránti bizalom meggyengüléséhez vezetett.

Stumpf szerint nem mérhető fel, hogyan működik majd a tervezett egészségügyi reform, amelyet egyik szakmai csoport sem támogat. Az ex-kancelláriaminiszter biztos abban, hogy a szocialisták már keresik a kormányfő utódját.

Stump István leszögezte: azok köré tartozik, akik úgy vélték, az ellenzéknek a választások előtt részletesen ki kell fejteniük társadalomi-, és gazdasági elveit. Akkor ezt azzal hárították el, hogy a kampány alatt a kormány teljesítményét kell értékelni, most azonban bele kell fogni a programírásba. Úgy vélte, bizonyos kérdésekben szükség lett volna az ellenzék támogatására, az azonban nem szerencsés, ha röviddel a viták előtt, "puccsszerűen" kéri a kormány az ellenzék véleményét. Úgy látja, a Fidesz által felépített stratégia működik, és bár Orbánt már többször leírták, eddig mindig talpra állt. Stumpf úgy látja, a kormány rossz teljesítménye felülírja az Orbán Viktorral kapcsolatos félelmeket, ezért "a Fideszt semmi nem menti meg a kormányrakerüléstől."

sztrájk KK - Üzlet és ember KK - HR szakoldalak KK - Képzés KK - Vállalati szemmel KK - Perkalauz Bűnügyek KK - Hírek röviden Reklám és Média Accor szponzoráció EU aloldal