Újra használni kell az "elnyomorodási" indexet - Kedvezőtlen kilátások az USA-ban

Az évtized elején – 2001-ben – elszenvedett visszaesés óta a gazdaság évente átlagosan 2,7 százalékkal növekedett, amivel szemben a családok összességükben is csak 0,8 százalékos évenkénti jövedelememelkedést tudtak kimutatni, ami már önmagában jelzi a relatív elnyomorodást. Emellett az amerikai családok tömegei számára a jövedelmek szinten tartása sem volt elérhető. A ciklus során jelentős rétegek kénytelenek voltak beérni azzal, hogy a jövedelmük lassabban emelkedett, mint az árszínvonal.

A 2008-as esztendő mindebben annyi változást hozott, hogy – akiknek még megmaradt az állásuk – azok közül sokaknak befagyasztották a fizetését. Különösen kedvezőtlen összkép adódik a – még viszonylag jó konjunktúrájú – 2000-es esztendővel szemben, amikor az átlagos évenkénti családi jövedelmek 59400 dolláron álltak, szemben 2006-tal, amikorra az infláció kiszűrése után ezer dollárral alacsonyabb szinten volt az adott mutató.

A jelenség magyarázatára a Bloomberg idézi Robert Solow közgazdasági Nobel-díjast, aki a munkaerő kínálatának globális növekedésében látja az elméleti indokolását a bérből és fizetésből élőket fenyegető, lopakodó elnyomorodásnak.

A folyamatot az utóbbi időben gyorsuló infláció tetézi be, amelyre júniusban – régen nem tapasztalt – 5 százalékos éves rátát hozott ki az amerikai munkaügyi minisztérium. Jellemző, hogy az USA-ban újra használni kezdik az ún. elnyomorodási indexet („Misery Index”), amelybe a munkanélküliségi és az inflációs rátát vonják össze, és ami legutóbbi 10,5 százalékra ugrott, amire 1983 óta nem volt példa.

Javulásra a közeli hónapokban sincs kilátás, mert a gazdaságnak a következő 6-12 hónapos időszakban várható mozgását jelző index – amelyet a Conference Board számol – júniusban tovább esett, és már májusban is hanyatlást mutatott.