BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokakra nyilaz Robin Hood

Néhány kivétellel valamennyi energiaipari cég köteles lesz két éven keresztül 8 százalékos különadót fizetni a nyeresége után – ez derül ki a tegnap délután közzétett jogszabálytervezetből. Eszerint valamennyi olaj- és gázkitermeléssel vagy kőolajtermékek előállításával foglalkozó cég, a bányavállalkozók, a jövedéki engedélyes kereskedők, valamint a Magyar Energia Hivatal engedélyével rendelkező társaságok az új különadó hatálya alá esnek. Igaz, vannak kivételek, bizonyos tevékenységek ugyanis mentesülnek a 8 százalékos adóterhelés alól. A „szerencsések” közé tartozik a Mavir, a Földgázszállító Zrt., valamint 2009. július 1-jéig az E.On gáznagykereskedő, valamint az öszszes, közüzemi szolgáltatással érintett gázszolgáltató.

A banki különadó mintájára bevezetendő új teher 2010. december 31-én szűnne meg, ez a dátum szerepel a jogszabály tervezetében is. A kormány éves szinten mintegy 30 milliárd forintos bevételt remél a korrigált adózás előtti eredmény után fizetendő különadó kivetésétől, MSZP-s források szerint ennek jelentős részét a Moltól.

A javaslat elfogadása finoman szólva sem borítékolható. A zavar jele lehet, hogy miközben tegnap már kikerült a pénzügyi tárca honlapjára a tervezet végleges szövege, több kormánypárti politikus úgy fogalmazott, hogy a különadó megfizetésére kötelezendő cégek listája még nem végleges. Ugyanakkor valamennyi ellenzéki párt elzárkózott a javaslat támogatásától, legalábbis ez szűrhető le a napirend előtti felszólalásokból. Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese többek között úgy fogalmazott, hogy a különadó nem megfelelő eszköze a lakossági energiaárak enyhítésének, a szolgáltatók ugyanis a fogyasztóra hárítanák a különadó okozta terheket. A Fidesz jelen helyzetben is a távfűtés áfájának öt százalékra történő csökkentését tartaná üdvözítőnek, az erről szóló javaslatukat hamarosan ismét a T. Ház elé viszik.

Az Országgyűlésen kívül is heves vitákra lehet számítani, az érintett cégek ugyanis nem hivatalos nyilatkozatok formájában már előre jelezték: számukra elfogadhatatlan a kormány szándéka. Az egyik fontos hivatkozási alap minden bizonnyal az lesz, hogy az olajárrobbanásból csak a kitermelő cégek húztak tetemes hasznot, semmi ok tehát arra, hogy a kormány lefölözze a kereskedők és más energiaipari cégek „extrajövedelmét”. Már ha egyáltalán van ilyen.

Miközben a különadó csak 2009. január 1-jétől lépne hatályba, a kormány már az idén nagyobb támogatásban részesítené a távfűtéses lakásban élőket. Az a 304 ezer háztartás, amely eddig is részesült támogatásban, összesen 2,1 milliárd forinttal többet kapna az év utolsó három hónapjára. Emellett azonban „jelképes”, havi 1150 forintos dotációt adnának annak a fennmaradó 341 ezer távfűtéses háztartásnak is, amely eddig nem részesült támogatásban. Ez további megközelítően 1,2 milliárd forintos tételt jelent. Összességében tehát mintegy 3,3 milliárd forinttal, 10,3 milliárdra nő a távfűtéses támogatások költségvetési forrásigénye – ez derül ki a lapunk birtokában lévő rendelettervezetből.

„A jelenleginél erősebb lesz a szociális alapú progresszió is a támogatások mértékében, a leginkább rászorulók esetében az állam vállalja a hődíj mintegy két harmadát” – közölte tegnap Szanyi Tibor MSZP-s képviselő, a téma „illetékese”. Veres János pénzügyminiszter mindehhez hozzátette: a többletet a kabinet a költségvetés tartalékából teremtené elő. A kormányrendelet módosításáról a kabinet holnap hozza meg a döntését. A jövőben nőne az egyedi fűtésszabályozás és -mérés kialakítására szolgáló támogatások szerepe és mértéke is. A kormány nemcsak megemeli a rendelkezésre álló fejlesztési kereteket, hanem e két cél esetében már-már automatikussá teszi a támogatás igénylését – fogalmazott Szanyi Tibor.

A távhődíjak ugyanakkor 20-25 százalékkal mérsékelhetők csupán a hatályos jogszabályok betartatásával – vélekedett a képviselő, és ez tűnik ki a Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslat második részéből is. Ebben ugyanis az szerepel, hogy bár a kormány az ármegállapítási hatásköröket a helyi önkormányzatnál hagyja, megteremti ennek a közhatalmi ellenőrzését. Ennek az eszköze a Magyar Energia Hivatal lesz, mégpedig oly módon, hogy a szolgáltatók a jövőben kötelesek lesznek részletesen alátámasztani és megindokolni a díjak módosítását, és erről értesíteni a hivatalt is, amely a tervek szerint így elejét veheti az indokolatlan mértékű díjemelésnek. KR–KÁ

A különadó megfizetésére köteles

Forrás: VG-gyűjtés

a szénhidrogén-kitermelési tevékenységet végző

a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény szerinti bányavállalkozó

a kőolajterméket előállító

a jövedéki engedélyes kőolajtermék nagy- és kiskereskedő

a Magyar Energia Hivatal által kiadott engedéllyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, külföldi vállalkozó

Kivéve az engedély szerinti tevékenység esetén:

a villamos energia elosztására vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

az átviteli rendszerirányításra vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

földgázelosztásra vagy -szállításra vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

villamos energia vagy földgáz egyetemes szolgáltatására vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

földgáz közüzemi nagykereskedelmi vagy közüzemi szolgáltatói engedéllyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, külföldi vállalkozó

a szénhidrogén-kitermelési tevékenységet végző

a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény szerinti bányavállalkozó

a kőolajterméket előállító

a jövedéki engedélyes kőolajtermék nagy- és kiskereskedő

a Magyar Energia Hivatal által kiadott engedéllyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, külföldi vállalkozó

Kivéve az engedély szerinti tevékenység esetén:

a villamos energia elosztására vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

az átviteli rendszerirányításra vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

földgázelosztásra vagy -szállításra vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

villamos energia vagy földgáz egyetemes szolgáltatására vonatkozó működési engedéllyel rendelkezők

földgáz közüzemi nagykereskedelmi vagy közüzemi szolgáltatói engedéllyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, külföldi vállalkozó-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.