BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább zuhant a Motorola, a Google nyújthat segítséget

A harmadik negyedévben is folytatta mélyrepülését a Motorola: a vállalat összes pénzügyi mutatója romlott, forgalma és piacrészesedése tovább apadt, a pénzügyi válság pedig elodázhatja a cég tervezett átalakítási folyamatát is.

Az elmúlt néhány hónapban tovább mélyült a Motorola válsága, legalábbis ez derül ki a cég most közzétett harmadik negyedéves pénzügyi beszámolójából. A vállalat a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban 397 millió dolláros veszteséget termelt szemben az egy évvel ezelőtt 40 millió dolláros nyereséggel szemben.

A Motorola pénzügyi forgalma az előzetes várakozásokhoz képest valamivel nagyobb mértékben csökkent, a cég kasszáiba a három hónap alatt 7,48 milliárd dollár folyt be -- 15 százalékkal kevesebb, mint tavaly – számol be a HWSW.

A gyártó a harmadik negyedévben 25,4 millió mobilkészüléket szállított, a darabszám szerinti forgalom így éves szinten 32 százalékkal zuhant, miközben a mobiltelefonos részleg üzemi vesztesége 840 millió dollárra rúgott. A Motorola ugyanakkor továbbra is a harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártó tudott maradni a behozhatatlan előnnyel rendelkező Nokia és a Samsung után. A cég a tavalyi év hasonló időszakában még több, mint 37 millió mobiltelefon dobott piacra.

Sanjay Jha, az új cégvezető eltökélt szándéka hogy a Motorola mobiltelefonjait kevés kivételtől eltekintve a Google új mobilplatformjára, az Androidra építse, ezzel lényegesen egyszerűbbé és költséghatékonyabbá, nem utolsósorban pedig gyorsabbá téve a telefonok szoftverhátterének fejlesztését.

A cég jelenlegi okostelefonjai (a Q széria) a Microsoft Windows Mobile operációs rendszerére épülnek, míg az olcsóbb változatok a Motorola saját fejlesztésű P2K platformját használják, ezekkel együtt ma legalább féltucatnyi szoftverplatformra épít telefonokat a gyártó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.