Banki hitel, te drága!

Abban a devizában érdemes eladósodni, amelyben az ember a jövedelmét szerzi – ez az az alapszabály, amelyről jó három-négy éve sikerült folyamatosan megfeledkezni a lakossági hitelpiacon. Most viszont, hogy nagyon drágán vagy egyáltalán nem lehet svájci frankhoz jutni a bankközin, hirtelen nagy lett a tanácstalanság. Ha viszont csak erről lenne szó, még viszonylag egyszerű lenne a képlet: a bankok a forinthitelek kihelyezését erőltetnék a korábbinál kicsit jobban – és olcsóbban – az eurókölcsönök korábbinál jóval nagyobb súlya mellett.

Igen ám, de a hazai fizetőeszköz árfolyamának október közepi, meredek zuhanása miatt az MNB ismét előhúzta a tarsolyból a három százalékpontos alapkamat-emelés fegyverét, s ez megint alaposan átszabta a feltételeket. Egyrészt újabb banki roham indult a lakosági betétekért – irreális, néhol 13 százalékos kamatok mellett –, másrészt a forinthiteleknél is határozott áremeléseket hajtottak végre a piaci szereplők. A dráguló forrásköltségek miatt viszont a devizahitelek ára is láthatóan emelkedett, ráadásul úgy, hogy az euróban kínált kölcsönök – még a jelentős drágítást követően is – már sokszor olcsóbbak a frankhiteleknél.

Ennyi tőrdöfést pedig nyilvánvaló, hogy nem bír ki drasztikus lassulás nélkül a lakossági hitelpiac, és ez együtt jár a bankok jövedelemtermelő képességének mérséklődésével is. Vagyis el lehet felejteni a korábbi célszámokat – azokon keresztül a bónuszokat –, és nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy valaki az összesített szektorszintű nyereség további mérséklődését vetítse előre 2008-ra.

Nyilván az ügyfelek szempontjából sem túl rózsás a helyzet: az újakat az ingatlanfedezetet nem igénylő fogyasztási hiteleknél a korábbinál sokkal jobban átvilágítják majd a bankok, a lakás- és jelzálogkölcsönöknél pedig jelentősen csökkenhet a fedezet értékéhez képest adható hitel maximális összege is. (Praktikusan érdemes újra megbarátkozni az ingatlan forgalmi értékéhez viszonyított 50-60 százalékkal.)

Azok sem lehetnek túl nyugodtak, akik már üldögélnek valamilyen devizahitelben: a forint árfolyamának alakulása az utóbbi hetekben finoman szólva sem volt kiszámítható, a kamatok jövőbeni alakulása szempontjából pedig aggasztó a devizahiteleknél alkalmazott három–hat hónapos periódus. Azt viszont botorság lenne feltételezni, hogy az elmúlt hetekben – rövid időre – a 190 forintos szint felé közelítő svájcifrank-kurzus önmagában katasztrófát okoz az adósoknak: egy a lehetséges kockázatokat kicsit is szem előtt tartó ügyfélnek 15-20 százalékos árfolyammozgást zokszó nélkül el kell tudni viselni. A pénzügyi kereteiket végletekig kifeszítő, a járulékos költségekkel nem számoló adósokkal persze lehet gond, ám náluk előbb-utóbb akkor is jelentkeztek volna – és jelentkeztek is – problémák, ha a hitelük futamideje nem esik egybe a pénzügyi krízissel.

Ennek tükrében a kormány tüsténkedése a devizahitelek körül egyáltalán nem volt indokolt. (Erre a jelek szerint az érintettek is rájöhettek, mert elhalkulni látszik a zsivaj.) Aki ugyanis svájci frankban – vagy netán más devizában – vesz fel hitelt, annak az alacsonyabb kamatért és törlesztőrészletért cserébe futnia kell bizonyos kockázatokat: ezek bekövetkeztének a költségét pedig súlyos hiba akár a bankokra, akár az adófizetőkre hárítani.

A mostani helyzetnek ugyanakkor a jó oldalairól sem szabad elfeledkezni: arról például, hogy végre mérséklődhet valamelyest a devizahitelek 60 százalék feletti aránya a lakossági tartozásokon belül, s a magas betéti és hitelkamatok miatt várhatóan az eladósodottsági mutatók sem romlanak – egy ideig – tovább. Csak az a szomorú, hogy ezekért a vívmányokért most minden érintettnek nagyon komoly árat kell fizetnie.

A szerző a Világgazdaság munkatársa