Világgazdaság

A gyenge forint sem segített az exporton

A sérülékeny termékszerkezet is hozzájárult a hatalmas exportvisszaeséshez, már nem mindenki számít arra, hogy még idén rendeződik a helyzet.

Minden idők legnagyobb visszaesése zajlott mind az exportban mind az importban januárban. Az előzetes ipari adatok alapján már lehetett sejteni, hogy nagy lesz a zuhanás, mivel a külkereskedelemben jelentős részt képvisel a szektor. A kivitel euróban számolva 31, míg a behozatal 29 százalékkal esett vissza éves alapon a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján. Decemberben még az 17 az 18 százalékkal szűkült. A hazai termelési profilt az átlagosnál jobban sújtja a külső kereslet visszaesése, mivel a fogyasztás sehol nem csökkent ilyen drasztikusan. A járművek és a műszaki cikkek eladása ugyanis a konjunktúránál erőteljesebb ingadozást mutat, és ezek voltak a korábbi évek húzótermékei a külkereskedelmünkben.

A kivitel és behozatal szoros együttmozgását az exporttermelés magas importigénye okozza, ezért a külkereskedelmi mérleg csak kis mértékben mozog. A termékforgalom egyenlege 129 millió eurós (46 milliárd forintos) passzívummal zárta a hónapot, közel kétszer akkorával, mint tavaly januárban. Az egyenleg a tavalyi évet enyhén növekvő hiánnyal zárta, az idénre viszont akár számottevő többletet is el tudnak képzelni a szakértők. Ezt arra alapozzák, hogy a belföldi kereslet várhatóan jobban szűkül majd a külpiacokénál. Ezt alátámasztják a tegnapi részletes GDP-számok is, amelyből jelentős fogyasztás- és beruházáscsökkenés látszik már a tavalyi év végére is.

Megoszlanak a szakértői vélemények abban, hogy mikor következhet élénkülés az exportpiacokon. Néhányan még tartják magukat ahhoz a korábbi elképzeléshez, hogy még az idei év végén következik ez be, többen viszont már lemondtak erről, és legkorábban 2010-re jósolják a fellendülést. Egyelőre a gyenge forintárfolyam sem tudta kifejteni a hatását, de ha a mostani szint körül stabilizálódik a kurzus, az jelentős költségelőnyhöz juttatja majd a hazai vállalatokat rövid távon.

import visszaesés exportPuch László külkereskedelem válság recesszió