BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még három nap az élet az MDF frakciójának

Március 16-án hétfőn, lép ki az MDF parlamenti frakciójából hivatalosan Csáky András. A képviselő azért távozik, mert nem ért egyet Bokros Lajos jelölésével a párt EP-választási listájának élére.

A képviselő kilépésével végveszélybe került az MDF parlamenti frakciója, mivel a képviselők létszáma ismét a minimális 10 alá csökkent. Legutóbb még a botrányai miatt a Fideszből eltávolított Lengyel Zoltán "átigazolásával" megmenekült a rendszerváltó párt képviselőcsoportja, ezúttal azonban - úgy tűnik - semmi sem mentheti meg a megszűnéstől.

Jelenleg ugyan két független képviselő is átülhetne az MDF padsoraiba, ám erre sem a fideszből kilépett Tóth András, sem az önkormányzati miniszter Gyenesei István nem hajlandó - a jelenlegi hírek szerint.

Az MDF sokat veszít anyagilag azzal, hogy az Országgyűlésben megszűnik a frakciója.

A jelenlegi szabályok szerint a parlamenti frakciók foglalkoztatásra jogosultak, és működési keretet kapnak az Országgyűlés Hivatalától. Frakciónként 13 dolgozó bérét finanszírozza a hivatal, de a foglalkoztatottak száma nem lehet több a képviselőcsoport létszámánál, így az MDF-frakciónál 10 ember dolgozik az Országgyűlés finanszírozásában. Sajtóértesülések szerint, ők átlagosan bruttó 330 ezer forintot keresnek fejenként és átlagban.

A törvények szerint a parlamenti frakcióknak működési keret is jár. Az MDF - mint ellenzéki frakció - jelenleg 25 képviselő utáni alapdíjat, és mindegyik saját frakciótagja után az alapdíj 0,6 százalékát kapja. A képviselői alapdíj 231.900 forint, vagyis ez az összeg majdnem hétmillió forint.

A szabályok szerint független képviselőknél ugyanez az arány 0,75 százalék, vagyis ha - független képviselőkből álló csoportként - együtt maradna az MDF frakciója, miután a létszámuk 10 fő alá csökken, összesen nagyjából hét képviselőnyi alapdíjat kapnának egy hónapban a működésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.