Világgazdaság

Blokád alá vettek egy főútvonalat az elégedetlen munkások Oroszországban

Úgy látszik, már az orosz vidéki munkás sem az a mindenbe beletörődő, rezignált, nihilista alkoholista alak többé, amilyennek a muzsikot a nagy tizenkilencedik századi regényekből megismertük. Erre utal legalábbis, hogy ma több száz elkeseredett gyári dolgozó blokád alá vett egy országos főútvonalat Szentpétervártól 250 kilométerre keletre.

Az alig 23 ezer lakosú Pikaljovó kisváros a Szentpétervárat Vologdával összekötő országút mentén fekszik. A helyi alumíniumkohó mintegy hatszáz munkása azért vette blokád alá a két nagyvárost összekötő főútvonal helyi szakaszát, mert az ország vezetőinek beavatkozását követelik.

Az Oleg Gyeripaszka oligarcha közvetett ellenőrzése alatt álló pikaljovói alumíniumkohó a kereslet összeomlása miatt sok munkást elbocsátott, a többieknek csökkentette a fizetését, ám állítólag a lejjebb vitt összeg folyósításával is késlekedik. „Március óta nem kaptuk meg a bérünket” – panaszolta egy elkeseredett helyi munkás a Reuters beszámolója szerint.

Oroszországban hagyományosan ritka a társadalmi elégedetlenség ilyenforma megjelenése, ám a mostani válság egyes elemzők szerint változtathat ezen. A krízis az 1999 óta tartó fellendülést törte derékba, s a munkanélküliek száma 7,7 millió főre emelkedett a 142 millió lakosú országban.

Szentpétervár gazdasági válság Pikaljovó Gyeripaszka blokád alumíniumipar Deripaska útblokádBajnai-csomag ERSTE AG