Világgazdaság

Export: látszik a fény az alagút végén

A kétségbeejtő téli zuhanás után kezd magára találni az exportőr szektor. Márciusban 12,5 százalékos volt a kivitel volumenének a szűkülése, míg a behozatal 18,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónapban még 25,4, illetve 28,4 százalékos volt a zuhanás mértéke. A két kereskedelmi irány közötti olló utoljára 2007-ben volt a mostaninál nagyobb, bár akkor még mindkét irányban dinamikus növekedés mutatkozott. Már akkor is hasonló okok álltak a háttérben: a belső keresletet a fiskális szűkítés fogja vissza, ez az importcikkek forgalmát az átlagosnál is jobban megtépázta.

A külkereskedelmi mérleg ennek köszönhetően hatalmasat javult, az első háromhavi összesített adat még az előzetesen jelzettnél is magasabb, 619 millió eurós aktívumot mutat. A külső többlet fontos szerepet játszik a gazdaság külföldi forrásigényének csökkenésében is. Emellett az idén ismét érdemben hozzájárulhat a GDP-hez a nettó szakértők ugyanis a többlet további növekedésével számolnak. Ez azonban csak tompítja az éles gazdasági visszaesést, a 6 százalékot meghaladó zsugorodással számoló prognózisok ezt a hatást már tartalmazzák.

Továbbra is az élelmiszerek terén a legkisebb a forgalomkiesés, míg a járműgyártók a külső kereslet csökkenésének a legnagyobb vesztesei. Az első három hónapban 30 százalékot meghaladó volumencsökkenést regisztrált náluk a KSH. Igaz, a járműimportőrök még rosszabbul jártak, 40 százalék feletti volt a forgalmuk szűkülése. A gyógyszerek forgalmát viszont látszólag nem érinti a válság: a behozatal 18, a kivitel 10 százalékkal bővült a tavalyi első negyedévhez képest. BD

BÉT - Napi események Lendvai Ildikó Pénzügyi és gazdasági válság Bajnai Gordon A szerkesztő ajánlja Naftogaz orosz-ukrán gázvita európai parlamenti választás Dmitrij Medvegyev Magyar Turizmus Zrt. Budai Bernadett Ipsos AC Nielsen A munka világa Opel Mol Gazprom Barack Obama bajnai-csomag NFH JPMorgan Aeroflot Oszkó Péter