BUX 43,662.95
-1.10%
BUMIX 3,808.63
+0.43%
CETOP20 1,884.01
+0.01%
OTP 9,358
-1.70%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
0.00%
-0.29%
0.00%
ZWACK 17,500
+1.16%
0.00%
ANY 1,565
-0.95%
RABA 1,120
+1.82%
0.00%
+0.78%
0.00%
+1.43%
-1.17%
-6.53%
+0.90%
0.00%
+0.43%
OTT1 149.2
0.00%
0.00%
MOL 2,886
-2.30%
+0.39%
ALTEO 2,950
+3.51%
0.00%
+0.22%
0.00%
-5.08%
+0.80%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
+0.17%
0.00%
0.00%
SunDell 45,600
-0.44%
+0.51%
+0.43%
-1.21%
-2.86%
+1.93%
+0.92%
GOPD 12,400
0.00%
OXOTH 3,500
0.00%
0.00%
NAP 1,190
0.00%
0.00%
0.00%
Forrás
RND Solutions
Világgazdaság

Miért drágult az áram?

Miközben az általános recesszió hatására világszerte erősen csökkentek a villamosenergia-tőzsdei árak, nálunk ez a hatás nem jelentkezik a lakossági áramárakban. A rugalmatlan árképzési mechanizmus, a verseny hiánya és a kötelező áramátvételi (KÁT) rendszer ártorzító hatásai együttesen magyarázzák, miért kell egyre többet fizetnünk a villamos energiáért.

Az európai áramtőzsdéken a kötésárak 30-40 százalékkal maradnak el a válság előtti szinttől. Itthon is recesszió van, az év első öt hónapjában a villamos energia iránti hazai kereslet 7 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. Az erőművek alacsony kihasználtsággal termelnek, árambőség van a piacon. Megváltozott a világ: termékoldalról ma már minden adott (lenne) ahhoz, hogy valódi verseny alakuljon ki a fogyasztókért. Az ipari fogyasztói piacon ennek vannak is jelei, de mintha a lakossági (egyetemes szolgáltatói) piacot teljesen elkerülte volna a liberalizáció. Nem jelent meg új versenyző, a meglévő szolgáltatóknak gyakorlatilag fennmaradt a területi monopóliumuk, nem léptek be egymás területeire.

Az állami szabályozók sem ösztönözték a kialakult helyzet megváltozását. Másfél évvel a villamosenergia-piac teljes liberalizációját követően még mindig rendelet határozza meg, hogy a „piaci alapú villamosenergia-beszerzés országos átlagos összehasonlító áraként 15,6 Ft/kWh-t kell alapul venni”. Az 1,9 Ft/kWh-ban maximált hatósági árrés, a szolgáltatókat terhelő adminisztratív kötelezettségek (pl. a számlatartozással rendelkezők kikapcsolásának korlátozása vagy a minden kistérségben kötelezően fenntartandó ügyfélszolgálati irodák) sem teszik vonzóvá a lakossági piacot új belépők számára.

Mit tesznek a szolgáltatók ebben a helyzetben? Mivel a piaci és szabályozói környezet nem ösztönzi őket arra, hogy a rendeletben elismert „piaci” árnál olcsóbb forrásokat keressenek, a stabil ellátást részesítik előnyben. Így az áram-nagykereskedő MVM-mel éves megállapodásokat kötnek, és ezzel gyakorlatilag „bebetonozzák” a rendelet árait. Pedig a 15,6 forintos ár, amely tavaly ősszel még kifejezetten nyomottnak tűnt, mára egyáltalán nem az. Az MVM által tartott márciusi és júniusi negyedéves áramaukciókon egyetlen termék kötési ára sem érte el ezt a szintet.

A verseny hiánya talán megmagyarázza, miért nem csökken a lakossági áramár, de az áremelkedést önmagában nem. Ehhez még egy tényező járul hozzá, a kötelező áramátvétel rendszere. Fogyasztóként 2008-ban 67 milliárd forinttal (fajlagosan mintegy 11 Ft/kWh) dotáltuk ezt a rendszert, amely az eredeti célját tekintve elsődlegesen a megújuló energia elterjedését lenne hivatott szolgálni, de amelynek haszonélvezője mostanra 70 százalékban a döntő részben földgázbázison hővel kapcsoltan termelt villamos energia előállítása és nem a megújulók. Ráadásul a recesszió miatt általánosan csökkenő piaci kereslet mellett a KÁT rendszerből származó áram részaránya 2009-ben jelentősen megnőtt, az első negyedévben elérte a 30 százalékot. Magyarán: miközben a szabadpiacon akár 11-12 Ft/kWh áron is hozzáférhető az áram, az egyetemes szolgáltatónak saját termékára szempontjából 30 százalékos súllyal egy közel 28 forintos egységárú terméket kell beszereznie és továbbértékesítenie. Ezt az arányaiban egyre növekvő támogatást kell megfizetnünk az emelkedő lakossági áramárakban.

Mit lehet tenni a helyzet javítása érdekében? A verseny ösztönzése szempontjából érdemes megfontolni a jelenlegi rugalmatlan árképzési rendszer felülvizsgálatát és az adminisztratív korlátok enyhítését. Fontos lenne a kereskedők részére a valós árjelzés, ezt egy likvid áramtőzsde szolgálhatná a legjobban. Szükséges a kötelező átvétel jelenlegi rendszerének újragondolása is. De a legfontosabb, hogy a piaci szereplőknek és az ágazat állami irányítóinak végre el kellene hinniük, a lakossági villamosenergia-szektortól sem feltétlenül idegen a piaci alapú verseny. Talán akkor végre eljuthatunk oda, hogy az áramár változásait ugyanolyan természetesnek vegyük, mint azt, hogy akár hetente változzon 3-4 százalékkal a gázolaj vagy a benzin ára.


A szerző a Force Motrice Zrt. tanácsadó partnere

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek