Abban, hogy az SZDSZ ide jutott, jelentős Fodor Gábor felelőssége, de nem kizárólagos - mondta a Pető Iván SZDSZ egykori elnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.
Fodor Gábor 10 évig a párt belső ellenzékét játszotta, elnökként semmit nem tudott megvalósítani a célkitűzésekből, és az EP választások után végül ebek harmincadjára hagyta a pártot - mondta Pető Iván. Demszky Gábor mára politikai értelemben bukott ember, az új elnök, Retkes Attila pedig szimplán hülyeségeket beszél - mondta a volt elnök.
"Ezen a néven, hogy Szabad Demokraták Szövetsége nem lehet olyan pártot létrehozni, amiről érdemi, liberális beállítottságú választói tömegnek az jutna eszébe, hogy erre a pártra kíván szavazni, és nem látom azokat a személyeket, akik létrehoznák ezen név alatt azt a pártot, amely érdemi befolyást tudna szerezni a magyar politikában." Szervezeti értelemben az SZDSZ szétesett - fogalmazott a politikus.
Pető Iván szerint Demszky azért bukott ember politikailag, mert semmi esélye sincs, hogy főpolgármester legyen. Mostani kijelentései népszerűsködő bejelentések, amelyek méltatlanok Demszky Gábor múltjához - mondta az SZDSZ egykori elnöke a Reggeli Gyorsban.
Pető Iván szerint elfogadhatatlan, ahogyan Retkes Attila nyilatkozik a liberális pártról, úgy véli, az új elnök szimplán hülyeségeket beszél, kijelentései nem azt mutatják, hogy a liberális párt elnöke akarna lenni, ennyi erővel indulhatna akár a Jobbik elnökeként is - fogalmazott.
Felettébb furcsa, hogy egy elnök úgy kezdi politikai pályafutását, hogy nem tud a saját pártjának elmúlt 20 évéről egy jó szót mondani, hogy mindent gyaláz, ami eddig volt - tette hozzá.
Retkes már most gyanúba keveredett
Lapozzon!
„Retkes Attila nem vett részt az általa vezetett szervezet pályázatairól szóló döntéseken” – közölte kedden a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke.
Harsányi László a sajtóban megjelent írásra reagáló közleményében kifejtette: a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv és Hanglemezkiadó Kft. gondozásában megjelenő Gramofon című folyóirat 2001 és 2008 között összesen 47.530.000 forintos támogatásban részesült, melyből a zenei kollégium 38.330.000 forintot ítélt meg.
A Checkpoint Charlie elnevezésű blog információira hivatkozva az Index arról írt, hogy az SZDSZ új elnökének cége az elmúlt években mintegy 145 millió forint támogatást nyert el a NKA-tól, úgy, hogy Retkes az NKA zenei szakmai kollégiumának tagjaként bele tudott szólni abba, hogy ki nyerjen.
Retkes elmondta, hogy érthetetlennek tartja ezt az összeget, mert 2001 óta évente körülbelül 5 millió forintot nyertek, ám csak 2008 óta a döntéshozó testület tagja. Amikor cégének „3,7 milliós támogatásáról” döntött a kollégium, nem vett részt a döntéshozatalban. A pártelnök a köztelevízióban bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben. Retkes július 12-i hatállyal lemondott zenei szakmai kollégiumi tagáságáról.
„Párbeszédet kell kezdenie az új ügyvivői testületnek a párt parlamenti frakciójával és egyezségre jutni” – mondta kedden Molnár Margit. Az SZDSZ új ügyvivője és Veszprém megyei elnöke szerint is „célszerű lenne, ha Kóka János majd lemondana”, de szerinte azt meg kell tudni, hogy miért ragaszkodik a tisztségéhez. Molnár elmondta, hogy Retkes elképzelései szerint hét szakpolitikai kabinetet kell létrehozni, amelyekben többek közt olyan lényeges területekre irányulna a figyelem, mint a nemzetpolitika, szociálpolitika, gazdaság, vidék és önkormányzatiság.
Kedden is folytatódtak az SZDSZ-ből való kilépések, tegnap a liberálisok Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, Novák Éva hagyta el a pártot. Csőzik László ügyvivői posztjáról mondott le, mivel szerinte Retkes programjának számos pontja vállalhatalanul antiliberális.