A Fantom újra lecsap
A Budapest Fantom persze figyel, és most sem hagyja, hogy környezetünkben a szemét legyen az úr.
Tavasszal több ezer ember állt a Fantom mögé, hogy saját kerületében az elhagyott, elszórt szemetet összegyűjtse és ez által tisztábbá, szebbé varázsolja lakóhelyét. A város több kerületében összesen 700 köbméter szemetet szedtek össze a fővárosiak.
Az áprilisi nyílt napon a sok színes program mellett a környezetvédelem mellett elkötelezett sztárokkal kiegészített csapatok (Hagyó Miklós, Jakupcsek Gabriella, Jaksity Kata, Sárosdy Eszter, Fehér Mariann, és Frei Tamás) indultak el a Várostakarítás különleges versenyében, ahol fővárosi szelektív hulladékgyűjtő szigetek megtisztítása volt a feladat. A verseny győzteseinek Aranyéremmel és Emléklappal köszönte meg az FKF Zrt., hogy részvételükkel példát mutattak Fővárosunknak.
A nagy Őszi Várostakarítási akció fő helyszíne a Moszkva tér és környéke lesz. Ide vár a Fantom kicsiket és nagyokat, családokat, hogy október 10-én közösen rendbe tegyük a főváros egyik legforgalmasabb terét. Ahogy tavasszal is, ezen a szombati napon sem leszünk egyedül, hiszen az események két helyszínen zajlanak majd. 18 önkormányzat vállalta, hogy rendbe teszi kerületét, a helyi lakosok, óvodák és iskolák segítségével.
Ismét lesz verseny is, amelyben a győztes kerület megszerezheti a tavasszal útjára indított városkupát. Természetesen az FKF Zrt. most is biztosít mindent, ami egy nagytakarításhoz szükséges: az összegyűjtött szemét elszállításán kívül nem lesz hiány az akció logójával ellátott hulladékgyűjtő zsákokból és kesztyűkből.
A Fantom mellé álltak olyan cégek és neves közéleti emberek, ismert sztárok is, akik számára fontos, hogy Budapest világvárosi hangulatát és egyedi szépségét ne ronthassa el a hulladék halmok látványa.
Hogy a nagy tisztogatás közben sem unatkozzon senki, mindenkit várnak a Millenáris Parkba, ahol a nyílt napon ismét lesznek vetélkedők, színes programok. Aki a sok munkától megéhezne, azt Bereznay Tamás mesterszakács invitálja közös bográcsozásra a nap végén, jóféle ízekkel.


