Elemzők ugyanakkor vitatkoznak a nemzetközi menet fenntarthatóságán; egyesek úgy vélik, elszakadt a piac a reálfolyamatoktól, mások szerint viszont most még érdemes beszállni.
„Magyarországon sok intézkedés született az utóbbi időben, amelyek miatt elkezdtük felkelteni a befektetők figyelmét. A kamatcsökkentési ciklus felpörgése és a kordában tartott költségvetés miatt akár jobb eséllyel is kihasználhatjuk a fellendülést, mint például Lengyelország vagy Szlovákia” – mondja Miró József, az Erste Bank elemzője. Szerinte ez a mostani emelkedés gyors lefolyású lesz és inkább egy nagyobb korrekció érik, akár 10-20 százalékos visszaesést is meghaladó.
A BUX-nak kicsi már a tere az emelkedésre; az elmúlt fél évben a mutató duplázott, míg például az OTP megnégyszerezte értékét. Aki kevésbé kockázatkedvelő, annak most kivárnia érdemes – mondja az elemző. Miró József szerint a legmagasabb árazás a bankpapír esetében figyelhető meg, míg a Mol-részvények inkább az értékelési szintjük közepén vannak. A Magyar Telekom akár rövid időn belül kilőhet a 870 forintos szintre, ha átlépi a technikai 800-as határt. Viszont a Richter emelkedő trendje átmenetileg véget érhet, a jó hangulatban is valószínűleg a 40 000 forintos szint alatt marad az árfolyam.
Pintér András, a Budapest Alapkezelő részvényelemzője szerint viszont Magyarországot továbbra is inkább az „érzékenyebb” piacokkal, így a törökkel, az orosszal és a dél-afrikaival kezelik együtt, és az még hosszabb időbe telhet, amíg jobb szemmel tekintenek ránk a befektetők. Az elmúlt napokban is ezek a piacok hozták a jobb teljesítményt, ahogy a kockázati étvágy megugrott. „Erős a piacon a momentum”, egyre kisebb a valószínűsége egy nagy ütemű zuhanásnak, de egy 10-20 százalékos esés még benne van – véli Pintér. Az elemző szerint a gazdasági ösztönzők a főbb tőzsdei iparágak közül leginkább az infrastruktúra-szektort érintették és fogják érinteni az elkövetkező időszakban is, emiatt a nagy nyersanyagtermelőkben lehet most fantázia, viszont a bankszektorban még komolyak a kockázatok. A régiós pénzügyi szektort különösen abban az esetben sújthatja egy esetleges korrekció, ha a globális hangulat romlása ismét a régiós devizák gyengülését hozza – ebben az esetben ugyanis ismét fokozottabb figyelem hárulhat majd a devizahitelezés jelentette kockázatokra és az ehhez kötődő banki leírásokra – mondja az elemző.
A javuló makroadatok erősítik a befektetők hitét, hogy a világgazdasági recesszió véget ért, a Bloomberg Global Confidence indexe szeptemberben tovább emelkedett, már 58 pont fölött jár, vagyis immáron második hónapja nyilatkoznak többen optimistán, mint pesszimistán a kilátásokat illetően. Az óvatosságra intők szerint azonban meg kell várni, hogy a részvénypiaci emelkedést képes-e utolérni a reálgazdaság. A Bloomberg felmérése alapján a befektetők várakozásai már kevésbé optimisták, a válaszadók szerint a mostani menet fenntarthatatlanná válik a következő hat hónapban. GT
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.