Világgazdaság

Három hónap alatt rendbeteszem a BKV-t - Hány embert kell elbocsátani?

Három hónap alatt rendbeteszem a BKV-t, a cél az, hogy minél hamarabb helyreálljon a bizalom – mondta Horváth Csaba a köztévé reggeli műsorában.

A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott, eddig az elszánás hiányzott ahhoz, hogy átláthatóvá váljon a vállalat. Szerinte egy politikus annyit tehet, hogy olyan szigorú szabályokat fogad el, ami mellett a BKV nem válik pénzkifizető hellyé.

Néhány látványos sikert már eddig is elértünk, ezután a bérezés is teljesen transzparenssé válik majd – szögezte le Horváth, aki szerint könnyebb a dolga, mint Hagyó Miklósnak, neki ugyanis minden javaslatát egyeztetnie kellett Ikvai-Szabó Imrével, szemben vele, aki egyedül dönt majd a kérdésekben.

5-8 milliárd forint megtakarítható a BKV-nál, ha a korszerűtlen működést felszámoljuk – hangsúlyozta Horváth, aki többszöri kérdésre sem adott választ: ennek kapcsán hány ember elbocsátását tervezik.

Hagyó Ikvai-Szabó BKV elbocsátások Horváth