Jön a bértervezés időszaka - A cégek most nem tudják, mit lépjenek
Míg a válságot megelőzően a béremelés százalékáról döntöttek a hazai vállalatok, vagy a gyengébb üzleti eredményeket elérő szervezeteknél nem változtattak az előző évi bérekhez képest, addig most sokan azzal kénytelenek szembesülni, hogy kényszerűen akár a csökkentés kérdését is meg kell vizsgálniuk.
Az eddigi trendek rendre felborulnak, senki nem tudja, mire is számítson, vajon mit lép a konkurenciája – fogalmazott Dara Péter. A DGS Global Research tanácsadó cég ügyvezető igazgatója úgy véli, üzleti partnereik közül számos küzd e gonddal, nem tudják, mi alapján döntsenek. Ha ugyanis valaki a versenytársaival ellentétben most bért emel, akkor felesleges költségeket okozhat, ez pedig megboríthatja a gazdálkodási egyensúlyt.
Ugyanakkor ha a versenytársak változtatnak pozitív irányban, akkor az e lépést kihagyó cég bérhátrányba kerülhet, ez pedig munkatársai elvándorlását eredményezheti. Ebben a témában nyújthat segítséget a DGS Global Research ma elindított Bértervezés 2010 című kutatása, amely két hét alatt felméri a várható piaci reakciókat, majd a felmérésben részt vevőknek október elején átadja az összegyűjtött adatokat. A kutatásba a DGS Global Research honlapján kapcsolódhatnak be a cégek.

